Putyin arról beszélt az őt kritizáló Netanjahunak, hogy egy háború „nem járhat ennyi civil áldozattal”

2023. december 10. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök telefonon beszélt vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A két ország közleménye alapján a két elnök egymást kritizálta: Netanjahu nemtetszését fejezte ki azért, mert Moszkva „Izrael-ellenes álláspontot képvisel”. Putyin azt mondta Netanjahunak, hogy elutasítják a terrorizmust, de „nem tudják támogatni” azt a „katasztrofális humanitárius helyzetet, ami Gázában van”.

Putyin hirtelen jött humanitárius aggodalma érdekes azután, hogy Oroszország közel két éve folytat háborút az általa megtámadott Ukrajna ellen. Az orosz politika mögötti ok inkább abból fakadhat, hogy – ahogy arról itt is írtunk – egy elhúzódó izraeli konfliktus pont jól jönne Moszkvának Ukrajnával szemben. Nem mellesleg a Hamász is többször is hangoztatta az elmúlt időszakban, hogy felnéz Oroszországra.

Netanjahu a telefonbeszélgetés során bírálta Putyint azért is, mert együttműködik Iránnal. A TASZSZ orosz állami sajtó arról számolt be, hogy Putyin úgy fogalmazott, nemzete „kész minden segítséget megadni a civilek szenvedésének csökkentése, és a konfliktus enyhítése érdekében”.

Putyin aggodalmát fejezte ki aziránt is, hogy az izraeli háború nagyszámú polgári áldozattal jár, pedig az orosz elnök szerint fontos, hogy egy háború „ne járjon ilyen súlyos következményekkel a polgári lakosságra nézve”. Az orosz–ukrán háború civilek elleni támadásairól egyébként itt olvashat.

(Times of Israel, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!