Drogok, barátnők, luxusszállodák: adócsalás miatt vádat emeltek Joe Biden fia ellen

2023. december 8. – 05:54

Másolás

Vágólapra másolva

A szövetségi ügyészség másodszorra emelt vádat Hunter Biden ellen, a kilencrendbeli vádirat szerint az amerikai elnök fia 2016 és 2019 között legalább 1,4 millió dollárral károsította meg az amerikai államot, írja a BBC.

A három bűncselekménynek és hat vétségnek minősülő vád között szerepel az adóbevallás és -fizetés elmulasztása, illetve annak kijátszása is. Ha a férfit elítélik, akár 17 év börtönbüntetést is kaphat.

Hunter Biden ellen szeptemberben emeltek először vádat, akkor fegyvervásárlással kapcsolatban: 2018 októberében úgy vásárolt fegyvert, hogy eltitkolta az ilyenkor kitöltendő formanyomtatványon, hogy kábítószert fogyasztott. Ez volt az első olyan alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy a hivatalban lévő elnök gyereke ellen büntetőeljárás indult.

Az ügyészek azt állítják, hogy a fiatalabb Biden „drogokra, barátnőkre, luxusszállodákra, ingatlanbérlésre, autókra, ruhákra és egyéb személyes jellegű tárgyakra költötte pénzét, vagyis mindenre, csak adókra nem”.

A vád szerint az elnök fia „egyénileg több mint 7 millió dollár összbevételhez jutott” 2016 és 2020 október közepe között, de „szándékosan nem fizette be időben a 2016-os, 2017-es, 2018-as és 2019-es adóit, annak ellenére, hogy hozzáférhetett ezen adók egy részének vagy egészének összegéhez”.

A Fehér Ház egyelőre nem kommentálta az új vádakat. A republikánusok egyébként is Hunter Biden üzleti ügyeit helyezik a jelenlegi elnök elleni vádemelési vizsgálat középpontjába.

Két évvel ezelőtt a Telexen is megírtuk, hogy nyilvánosságra kerültek olyan emailek és képek Huntertől, amik a jobboldal szerint azt bizonyítják, hogy Joe Biden alelnökként előnyhöz juttathatott bizonyos ukrán üzletembereket, illetve Kínában is mindenféle sejtelmes ügyei voltak. A sztori végül a kampányban nem is szólt akkorát, mint ahogy Trumpék remélhették, miközben Biden többször is arról beszélt, hogy korábban két kongresszusi bizottság sem talált semmi törvénytelenséget fia ukrajnai üzleti pozíciójával összefüggésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!