WHO: A betegségek a légicsapásoknál is több áldozatot követelhetnek Gázában

2023. december 4. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

Gázában több halálos áldozatot követelhetnek a betegségek és a szétesett egészségügyi infrastruktúra, mint a bombák és rakéták – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Margaret Harris, a WHO szóvivője úgy fogalmazott: „Előbb-utóbb több ember fog meghalni betegségekben, mint amennyi a bombázások miatt, ha nem vagyunk képesek újra felépíteni az egészségügyi rendszert, és biztosítani az élet alapfeltételeit: élelmet, vizet, gyógyszereket és természetesen üzemanyagot a kórházak működtetéséhez”.

Dr. Barry Levy, a Tufts Egyetem Orvosi Karának adjunktusa, a „From Horror to Hope: A háború egészségügyi hatásainak felismerése és megelőzése” című könyv szerzője szerint a legtöbb háborúban sokkal több ember betegszik meg és hal meg a konfliktus közvetett egészségügyi hatásai miatt, mint a bombák, golyók és más fegyverek közvetlen hatásai miatt.

Ezeket a közvetett hatásokat főként az élelmet, vizet, menedéket és egészségügyi ellátást biztosító polgári infrastruktúra pusztulása, valamint a kényszerű kitelepítések okozzák.

A zsúfolt életkörülmények, a tiszta víz hiánya, a közegészségügyi szolgáltatások, például a védőoltások és a betegségkitörések megfékezésére irányuló intézkedések csökkentése, valamint a fokozott alultápláltság miatt könnyebben terjednek és súlyosabb hatásokkal járhatnak az olyan betegségek, mint a kolera, a kanyaró, a tuberkulózis és a koronavírus.

Az izraeli támadások miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült palesztinok az al-Nasszer kórházban 2023. december 3-án – Fotó: Abed Zagout / Anadolu / Getty Images
Az izraeli támadások miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült palesztinok az al-Nasszer kórházban 2023. december 3-án – Fotó: Abed Zagout / Anadolu / Getty Images

A harcok újraindulása óta a dél-gázai Hán Júnisz lett az izraeli támadások fő célpontja. A városba rengetegen menekültek a Gázai övezet északi részéről, emberi jogi szervezetek attól tartanak, hogy a térség hamaroson „kifogy” a biztonságos helyekből. A város al-Nasszer nevű kórháza már most túlterhelt, az Unicef helyi képviselője „háborús övezetnek” nevezte az egészségügyi intézményt.

(CNN, BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!