Izrael a Gázai övezet egészére kiterjeszti hadműveletét

2023. december 3. – 21:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli hadsereg a radikális iszlamista Hamász ellen indított hadműveletét kiterjeszti a Gázai övezet egészére – jelentette be vasárnap este Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője Tel-Avivban. „Az IDF (izraeli védelmi erők) kiterjeszti szárazföldi műveletét a Hamász központjai ellen szerte a Gázai övezetben Az erőink szemtől szembe kerülnek a terroristákkal és végeznek velük” – mondta Hagari. Egyben közölte, hogy a délen folytatott műveletek „nem lesznek kevésbé erőteljesek” az északiaknál.

Hagari kiemelte a szárazföldi erők a légierőtől kapott támogatás fontosságát, mivel a terrorista központok, fegyvergyártó létesítmények, az alagutak és rakétakilövő helyek elleni légicsapások korlátozzák a szárazföldi műveletet fenyegető veszélyeket. „Erőteljesen lecsapunk minden olyan fenyegetésre, amely a területünk ellen irányul” – mondta.

Az izraeli sajtó vasárnap arról számolt be, hogy csapataik a Gázai övezet déli részén is harcolnak és több lakónegyedben is kiköltözésre szólították fel a civileket. A palesztin térség északi részéből százezrek menekültek az izraeli hadművelet elől délre. A helyi palesztin lakosok azt mondják, hogy már nincs hova menekülniük az elszigetelt övezetben. (MTI / CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!