A jemeni húszik vállalták magukra a vörös-tengeri kereskedelmi hajók elleni támadásokat

2023. december 3. – 18:47

Másolás

Vágólapra másolva


Az Irán által támogatott jemeni húszik azt állítják, hogy ők intéztek támadást két hajó ellen a jemeni partoknál. Közlésük szerint az „izraeli” hajók a gázai háború miatt váltak célpontjukká, ezért az egyiket rakétával, a másik hajót pedig drónnal támadták meg. A két hajó izraeli kötődését nem tudták igazolni. A Pentagon korábban azt közölte, hogy az amerikai haditengerészet egy hajóját és több kereskedelmi hajót is támadás ért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!