Oroszország körözést adott ki a Meta szóvivője ellen

2023. november 26. – 15:08

Oroszország körözést adott ki a Meta szóvivője ellen
Egy kijevi óvoda alkalmazottja használható tárgyakat ment a romok alól a november 25-i orosz dróntámadás után – Fotó: Olekszij Csumacsenko / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Gyűjtőcikkünk az orosz–ukrán háború vasárnapi eseményeiről.

  • Erősebb légvédelemre van szüksége Ukrajnának, hogy biztosítani tudja gabonaexport-útvonalait, valamint az Oroszországgal határos régióit, jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) címmel, Alain Berset svájci elnök és Ingrida Simonyte litván miniszterelnök részvételével tartott egyeztetésen. Az ukrán elnök kiemelte, hogy több partnerországgal is megállapodást kötöttek, hogy az ország kikötőiből induló gabonaszállító teherhajókat más országok hajói kísérjék, ezzel fokozva a biztonságukat. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke külön támogatást ígért Zelenszkijnek küldött levelében, amelyet az X közösségi médiaplatformon osztott meg. A Bizottság 50 millió eurót fordítana a megtámadott ország rendelkezésére, amelyet az ukrán kikötők infrastruktúrájának gyors javítására és korszerűsítésére fordíthatnának. Az ukrán elnök a sajtó képviselői előtt Kijev azon reményeinek adott hangot, amelyek szerint az Ukrajnát támogató országoktól érkező katonai felajánlásokkal, illetve az ország saját hadiipari kapacitásának növelésével megoldja a légvédelem mostani hiányosságait.
  • Az orosz védelmi minisztérium szerint húsz ukrán drónt lőttek le négy oroszországi régió felett a vasárnapra virradó éjszaka során. A pilóta nélküli repülőeszközöket a moszkvai régió mellett Tula, Kaluga és Brjanszk térségében észlelték, és Alekszej Djumin, a tulai régió kormányzója szerint egy ember megsérült, amikor egy elfogott drón lakóháznak ütközött. Eközben ukrán hivatalos források arról tájékoztattak, hogy az elmúlt éjszaka során kilenc drónnal indítottak támadást délkeleti irányból az ország ellen, amelyek közül nyolcat sikerült ártalmatlanítani. A támadás egy nappal azután történt, hogy legalább 70 iráni drónnal a háború eddigi legnagyobb ilyen jellegű légitámadását indították Kijev ellen, és bár hivatalos források szerint szinte az összeset elfogta a légvédelem, Vitalij Klicsko polgármester arról számolt be, hogy összesen 200 épület maradt áram nélkül a fővárosban. Ukrajna az elmúlt hetekben felhívta a figyelmet, hogy Oroszország a tél beálltával ismét az ország kritikus infrastruktúráját célozza meg, akárcsak tavaly.
  • Oroszország a körözött személyek listájára tette a Facebookot és az Instagramot üzemeltető Meta szóvivőjét, Andy Stone-t. A TASZSZ hírügynökség vasárnapi közlésében nem szerepel a döntés háttere, csupán annyi, hogy az orosz belügyminisztérium bűnügyi nyomozást rendelt el Stone-nal szemben. Az ügy előzménye, hogy Oroszország tavaly márciusban eljárást indított a Meta több alkalmazottjával szemben. Az erről szóló közleményben külön is megemlítették Stone-t, az indoklás pedig arról szólt, hogy a Meta feloldotta az orosz hadsereg elleni felhívások tilalmát a platformjain. A Facebookot és az Instagramot tavaly márciusban, az Ukrajnával szemben indított invázió kezdete után betiltották Oroszországban.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!