Péntek reggel kezdődik az ideiglenes tűzszünet a Gázai övezetben, először 13 túszt fognak szabadon engedni

2023. november 23. – 15:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izrael és a Hamász között közvetítő Katar csütörtök délután bejelentette, hogy péntek reggel 7 órakor kezdődik a négynaposra tervezett ideiglenes tűzszünet a Gázai övezetben. A katari külügyminisztérium szóvivője, Majid al-Ansari részleteket közölt az egyezségről, amelynek értelmében a Hamász néhány túszt szabadon enged. „A szabadon engedendő civilek listáját már megkapták, és az első csoportot péntek délután 4 órakor engedik el” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a szabadon bocsátandó személyek kiválasztásának szempontjai „tisztán humanitárius” jellegűek. „A nők és a gyerekek minél hamarabb kikerülnek a veszélyből.”

„A Hamász által ejtett tizenhárom túszt pénteken szabadon engedik”

– jelentette be a katari külügyminisztérium szóvivője. Néhányan közülük idős nők, néhányan gyerekek, és körülbelül délután 4 órakor fogják őket szabadon engedni. Ezután átadják őket a Vöröskeresztnek, és az a cél, hogy az átadás minden fél számára a lehető legbiztonságosabb legyen. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy háborús övezet” – tette hozzá.

A megállapodás értelmében a négynapos tűzszünet alatt összesen 50 túszt terveznek szabadon engedni.

Al-Ansari azt is elmondta, hogy Katar célja, hogy az alku tartós tűzszünettel záruljon.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!