IDF: Több mint 50 Hamász-tagot öltek meg az Al-Shifa kórház melletti harcokban

2023. november 9. – 16:14

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt állítják, hogy mintegy 50 Hamász-terroristát öltek meg, miután rajtaütéseket hajtottak végre Gázaváros katonai negyedében, az Al-Shifa kórház közelében.

A kórház korábban heves viták középpontja volt, Izrael azt állítja, hogy a Hamász fegyvereket halmozott fel az épületek alatt, hogy maximalizálja a lehetséges civil áldozatok számát, amit a terrorista csoport tagad.

Fotó: IDF
Fotó: IDF

„A 162. hadosztály az elmúlt napokban Gázaváros központjában, a Hamász katonai negyedének területén tevékenykedett, a Givati-dandár erői körülbelül 50 terroristát számoltak fel” – olvasható az IDF jelentésében.

A gyalogság, tankok, mérnökök, különleges erők és a légierő részvételével végrehajtott összehangolt támadás során az IDF szerint haladtak a terület megtisztításával és a terrorista infrastruktúra semlegesítésével, beleértve a földalatti alagúthálózatot is. Az IDF azt is állítja, hogy megszerzett a Hamászhoz tartozó katonai hírszerzési dokumentumokat is.

A közlemény szerint ez a terület a Hamász „hírszerzésének és a műveleti tevékenységének szíve”, ahol a terrorista csoport az október 7-i támadásokat tervelte ki. „A katonai negyed a Hamász stratégiai helyszíneiből áll, beleértve a központi hírszerzési parancsnokságot és a légi tömb főhadiszállását” – áll a közleményben.

Az IDF azt állítja, hogy talált egy, a Hamász által használt rendőrőrsöt, kormányhivatalokat és egy kiképző létesítményt is.

Az IDF képeket is osztott meg a helyszínről, amelyeket eddig nem sikerült hitelesíteni.

(Sky News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!