Lúgos hatású tisztítószer volt az egyik bevizsgált horvátországi üdítőben

2023. november 9. – 17:25

Másolás

Vágólapra másolva

Lúgos hatású tisztító- vagy zsírtalanítószer volt abban az ízesített ásványvízben, amelynek elfogyasztása után egy férfi Horvátországban kórházba került súlyos szájüreg- és gégesérülésekkel, derült ki az igazságügyi vizsgálatokat végző laboratórium jelentéséből csütörtökön.

További 20 eredeti csomagolásban átvett, ugyanazt az italt tartalmazó üvegpalackban a szokásos pH-értékű folyadékot találták, jelezte az MTI szerint a fiumei rendőrkapitányság, amely a nyomozást vezette.

Horvátországban az elmúlt néhány napban 45 ember jelentkezett valamelyik kórház sürgősségi osztályán szájüregi sérülésekkel, azt állítva, hogy a Coca-Cola horvátországi forgalmazójának egyik szénsavas üdítőjét fogyasztották el előtte.

A Coca-Cola Horvátország szerdán két termékét is visszavonta a kereskedelmi forgalomból. Sajtóközleményükben azt írták: szóbeli hatósági határozat miatt döntöttek így, bár megjegyezték, hogy belső vizsgálatuk sem a gyártásban, sem a termékekben nem mutatott ki szabálytalanságot. „Továbbra is együttműködünk az illetékes hatóságokkal, és konkrét lépéseket teszünk fogyasztóink védelme érdekében” – tették hozzá.

Az eset miatt az országban több üzletlánc is úgy döntött, hogy elővigyázatosságból a Coca-Cola minden alkoholmentes italát leszedi a polcokról, és hasonlóan járt el a legtöbb vendéglátóipari cég is.

Vili Beroš egészségügyi miniszter csütörtökön a sajtónak úgy nyilatkozott: „Úgy tűnik, hogy csak egy bizonyított esetről beszélhetünk, és lehet, hogy nincs is köze a Coca-Cola üdítőihez”.

A Fiumében történt mérgezés lehet szándékos károkozás vagy véletlen hiba, az összes többi beteg azonban a pánik vagy más okok miatt jelentkezett a sürgősségi osztályokon, mondta a tárcavezető. Hozzátette, hogy csak négyüknél állapítottak meg nyálkahártyán bekövetkezett változásokat, amelyek nem kell, hogy közvetlenül összefüggésben legyenek egy lúgos anyag koncentrációjával.

Kedd óta több mintát bevizsgáltak Zágrábban is az állítólagos sérüléseket okozó termékek közül, de a Horvát Közegészségügyi Intézet (HZJZ) közlése szerint mindegyikük megfelelt az előírásoknak.

A helyzetről itt írtunk korábban. A Coca-Cola HBC Magyarország szerdán a Telex megkeresésére jelezte, hogy tud a horvátoknál kialakult helyzetről, azonban hangsúlyozták, hogy „horvátországi események nem érintik a Magyarországon forgalomba hozott termékeket”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!