Megszakadtak a távközlési szolgáltatások a Gázai övezetben

2023. november 5. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

Minden internet- és kommunikációs szolgáltatás megszakadt a Gázai övezetben, ezért jelenleg sem internetezni, sem telefonálni nem lehet, írja közleményében a ciszjordániai székhelyű PalTel palesztin távközlési vállalat az MTI szerint.

A tájékoztatás szerint a szolgáltatások újabb megszakadásának oka, hogy izraeli oldalon lekapcsolták a fővezetékeket, ennek hátterében pedig az áll, hogy az izraeli hadsereg vasárnap este fokozta légitámadásait a sűrűn lakott palesztin térséggel szemben. Izrael egyelőre nem erősítette meg egyik értesülést sem.

A Gázai övezetben október 7. után kirobbant kezdete óta ez már a harmadik alkalom, hogy az eredetileg összesen kétmilliós lakosságszámú térségben megszűnt minden távközlési szolgáltatás. A palesztin Vörös Félhold az X-en arról írt, hogy elvesztették az összeköttetést a Gázai övezetben működő mentőegységeikkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!