IDF: Egy másik célpont ellen végrehajtott támadás közben történhetett robbanás egy ENSZ-iskolánál

2023. november 5. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) az előzetes vizsgálatuk alapján arról számoltak be a Reutersnek, hogy nem vették célba azt az ENSZ-iskolát, amelyet az ENSZ palesztinokat segítő szervezete (UNRWA) szerint szombaton találat ért, de az ottani robbanás „egy másik célpont ellen végrehajtott támadás eredménye lehetett”.

Juliette Touma, az UNRWA kommunikációs igazgatója a BBC-nek azt mondta, hogy a dzsabáliai menekülttáborban a civileknek menedéket nyújtó iskola két helyen sérült meg. Hozzátette, hogy a szervezet nem tudta megmondani, hogy mi okozta a robbanást.

A Hamász korábban azzal vádolta az izraeli erőket, hogy légicsapást hajtottak végre, amelyben az ellenőrzésük alatt álló egészségügyi minisztérium szerint 15 ember meghalt, 70-en pedig megsérültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!