„Matracokon aludtunk, uborkát és sajtot ettünk” – meséli a szabadon engedett izraeli fogoly

2023. október 24. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

Joheved Lifsic (Yocheved Lifschitz) a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy milyen körülmények között tartották őt és fogolytársait.

Elmondása szerint a Gáza alatti alagutakban matracokon aludtak a padlón, a környezetük azonban viszonylag tiszta volt. Két-három naponta egy orvos meglátogatta őket. Egy foglyot, aki a Gázába vezető úton egy motorbalesetben súlyosan megsérült, kezelték is a sérülései miatt. Egy mentős is hozott nekik szükséges gyógyszereket.

Az ő csoportjában mind az öt túszul ejtett emberre jutott egy-egy őr. Elrablói minden részletről gondoskodtak, és „női higiéniához értő nőket is” rendelkezésükre bocsátottak – mondja Lifsic.

Amíg az alagutakban tartották fogva, csoportja fehér sajtot és uborkát kapott enni, de ezt ették az őrök is.

Sharone Lifsic tolmácsolta édesanyja érzéseit, aki szerint „a történetnek addig nincs vége, amíg mindenki vissza nem tér”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!