Tizenöt magyar állampolgár van a Gázai övezetben, ahonnan jelenleg lehetetlen a kijutás

2023. október 23. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be hétfő délután, hogy tizenöt magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot a Gázai övezetben, ahonnan jelen pillanatban lehetetlen a kijutás. „Természetesen azon vagyunk, hogy amint annak a fizikai, politikai, jogi lehetősége megnyílik, akkor el tudják hagyni a Gázai övezetet” – mondta a miniszter.

Szijjártó az európai uniós külügyi tanácsülésről bejelentkezve azt mondta, erős a megosztottság az EU-s tagállamok között az izraeli válsággal kapcsolatban, viszont a magyar kormány álláspontja egyértelmű a kérdésben: „Teljességgel elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, ha valakik rakéták ezreit lövik ki egy országra, emberek ezreinek halálát, szenvedését okozzák, túszokat ejtenek. Ezért mi önmagától értetődőként tekintünk arra is, hogy Izraelnek igenis joga van megvédenie saját magát. Izrael mellett a lehető leghatározottabban kell kiállnia az Európai Uniónak, hiszen Izraelt terrortámadás érte” – mondta.

Szijjártó szerint az a legfontosabb az Izraelben zajló konfliktus tekintetében, hogy sikerüljön elkerülni azt, hogy a konfliktus országok, államok, hadseregek közötti formális háborúvá terebélyesedjen. „Reméljük, hogy a nemzetközi közösség minden tagja elég felelősségteljes magatartást fog tanúsítani” -tette hozzá a miniszter.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!