Az EU külügyi főképviselője szerint humanitárius szünetet kell elrendelni Gázában

2023. október 23. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az európai uniós tagállamok alapvető konszenzusra jutottak arról, hogy „humanitárius szünetet” kell elrendelni Gázában, hogy a segélyek eljuthassanak a palesztinok lakta övezetbe, a folyamatos katonai akciók kockázata nélkül – jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn Luxembourgban.

Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón Borrell azt mondta, hogy a humanitárius szünet nem egyenlő a tűzszünettel, ami a felek közötti teljes megállapodást jelent, hanem annál kevésebé ambiciózus, ugyanakkor könnyebben megvalósítható. „A humanitárius szünet azt a célt szolgálja, hogy a segélyek biztonsági kockázatok nélkül eljuthassanak a régióba, ellenkező esetben maga a humanitárius segély megsemmisül a folyamat során” – magyarázta Borrell, aki ismét megerősítette, hogy az EU elítéli a Hamász által elkövetett terrortámadásokat.

Borrell hozzátette, hogy Izraelnek a nemzetközi joggal összhangban kell megfontolnia válaszlépéseit. „Izraelnek joga van az önvédelemhez, de a jognak megvannak a korlátai. Most ez azt jelenti, hogy nem lehet a Gázai övezetben elvágni a villany- és vízellátást” – mondta. Borrell szerint az EU-s tagállamok egyetértenek abban, hogy továbbra is fenn kell tartani a palesztinoknak nyújtott pénzügyi támogatást, illetve Gázát el kell látni az áramtermelés és a tengervíz sótalanításhoz szükséges üzemanyaggal.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!