Palesztin elnök: Nem hagyjuk el a földünket

2023. október 21. – 12:40

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton Egyiptomban a gázai válsággal foglalkozó békecsúcsot tartanak, amit a szervezői a szélesebb körű regionális háború megelőzésére tett kísérletnek szánnak.

Egyes közel-keleti és európai vezetők Kairóban gyűlnek össze a csúcstalálkozóra, de valószínűleg nehezen tudnak majd közös álláspontot kialakítani az Izrael és a Hamász közötti konfliktusról.

A csúcstalálkozót megnyitó beszédében Mahmúd Abbász palesztin elnök azt mondta: „nem megyünk el, maradunk a földünkön”.

Korábban Izrael több mint egymillió gázai lakost szólított fel arra, hogy hagyják el otthonaikat a Gázai övezet északi részén, mert szárazföldi támadásra készülnek az régió ellen. Több százezer palesztin el is hagyta a területet. Abbász vélhetően főként arra célzott, hogy a palesztinok nem akarnak sem a szomszédos Egyiptomba, sem Jordániába települni.

Mahmúd Abbász a ciszjordániai mérsékelt Palesztin Hatóság vezetője, ami nem szövetségese a Gázában regnáló, és október 7-én Izraelben vérfürdőt rendező Hamász terrorszervezetnek.

Közben Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök közölte, felkérte a találkozó résztvevőit, állapodjanak meg egy tervezetről, ami a gázai humanitárius katasztrófa megszüntetéséhez és béketárgyalásokhoz vezetne.

Két diplomata a Reutersnek arról beszélt, nem valószínű, hogy a csúcstalálkozón közös nyilatkozat születik, mivel a tűzszünetre való felhívás érzékeny kérdéseket érint.

Az Egyesült Államok és néhány más jelentős nyugati ország távolmaradása szintén lehűtötte a várakozásokat azzal kapcsolatban, hogy milyen hatást érhet el az esemény.

Mahmúd Abbász palesztin elnök a kairói békecsúcson – Fotó: Khaled Desouki / AFP
Mahmúd Abbász palesztin elnök a kairói békecsúcson – Fotó: Khaled Desouki / AFP

(Sky)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!