Légicsapás rongált meg egy görög ortodox templomot Gázában

2023. október 20. – 07:51

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyosan megrongálódott egy légicsapás következtében a Szent Porfüriosz görög ortodox templom Gázában – írja a CNN. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) elismerte, hogy a templom melletti Hamász támaszpontra mért csapásban megsérült a templom homlokzata is.

A Hamász által ellenőrzött belügyi és nemzetbiztonsági minisztérium csütörtökön közölte, hogy egy izraeli légicsapás következtében összeomlott az egyik görög ortodox templomhoz tartozó épület Gáza város központjában, az épületben menedéket kereső emberek közül pedig sokan megsérültek. A WAFA hírügynökség szerint legalább ketten meghaltak a támadásban.

Túlélők és sérültek után kutatnak a templomot ért támadás után – Fotó: Ali Jadallah / Anadolu Agency / AFP
Túlélők és sérültek után kutatnak a templomot ért támadás után – Fotó: Ali Jadallah / Anadolu Agency / AFP

Az IDF pénteken elismerte, hogy „a területen lévő templom egyik fala megrongálódott” az IDF csapásának következtében. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint „az IDF vadászgépei csapást mértek a Hamász terrorcsoport egyik parancsnoki és irányítóközpontjára, ahonnan rakétákat és aknavetőket lőttek ki Izrael felé”.

„Tudunk a sérültekről szóló jelentésekről, az incidens vizsgálata folyamatban van” – áll az IDF közleményében. Hozzátették,

„a Hamász szándékosan polgári területeken helyezi el eszközeit, és a Gázai övezet lakóit használja emberi pajzsként”.

A Gáza városban található templom fenntartója, a Jeruzsálemi Ortodox Patriarchátus nyilatkozatban ítélte el a támadást. Azt írta, „továbbra is elkötelezettek abban, hogy teljesítsék vallási és erkölcsi kötelességüket, és segítséget, támogatást és menedéket nyújtsanak a rászorulóknak, az ezen intézményeinek kiürítésére irányuló folyamatos izraeli követelések és az egyházakra e tekintetben gyakorolt nyomás közepette is”.

„Az egyházak és intézményeik, valamint az általuk nyújtott menedékhelyek – amelyekkel ártatlan polgárokat, különösen gyerekeket és nőket védenek, akik az elmúlt tizenhárom napban a lakónegyedek elleni izraeli légicsapások miatt elvesztették otthonukat – elleni támadások olyan háborús bűncselekménynek minősülnek, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni” – áll a patriarchátus közleményében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!