Szakított gyereke apjával Giorgia Meloni, a hagyományos családmodell élharcosa

2023. október 20. – 14:59

Másolás

Vágólapra másolva

Szakított gyereke apjával Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke. A hírt egy közös képpel együtt egy X-posztban jelentette be. A kapcsolat majdnem tíz évig tartott, Meloni azt írta: „köszönöm neki az együtt töltött csodálatos éveket, a nehézségeket, amelyeken keresztülmentünk és azt, hogy nekem adta a legfontosabbat az életemben, ami a lányunk, Ginevra.”

A posztban Meloni azt írja: az útjaik Andrea Giambrunóval már rég elváltak, és eljött az idő, hogy ezt tudomásul vegyék. (Az Andrea Olaszország nagy részén férfi név). Az olasz miniszterelnök szerint megvédik a Giambrunóval ápolt barátságukat és a hétéves lányukat, aki mindkettejüket szereti.

Giorgia Meloni tavaly lett Olaszország miniszterelnöke, miután a posztfasiszta gyökerű pártja, az Olasz Testvérek (FdI) megnyerte az előrehozott választásokat. Az FdI korábban kifejezetten szélsőjobboldali elveket hirdetett, kormányon azonban már mérsékeltebb, jobboldali-populista programot valósítanak meg.

Giorgia Meloni nemrég a Budapesten megtartott Demográfiai Csúcs egyik előadója volt. Ezen arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben Európában „rendkívül családellenes hangulat” alakult ki, és hogy harcolni kellene a családok megvédéséért.

Az egykori Mussolini-rajongó Giorgia Meloniról készült portrénk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!