Az orosz flottát támadta az ukrán tengeri drón, amit 800 kiló robbanószerrel is meg lehet pakolni

2023. október 15. – 09:18

Másolás

Vágólapra másolva

Sea Baby-nek nevezik az ukránok kísérleti tengeri drónját, ami már több támadást hajtott végre Oroszország fekete-tengeri flottája ellen. Legutóbb két orosz hadihajót, egy rakétahordozót és egy járőrhajót támadtak meg a drónnal, mindkét hajó megsérült az akcióban, közölték pénteken ukrán hírszerzési tisztviselők.

Az orosz védelmi minisztérium korábban azt állította, hogy a szeptember közepén végrehajtott támadás során megsemmisítették a drónt, ukrán források viszont azt közölték, hogy a megtámadott hajtó súlyos sérüléseket szenvedett.

Összesen három akcióban vetették be a drónt: először júliusban, a kercsi híd ellen végrehajtott támadás során, amiben két civil vesztette életét.

A támadásról videó is készült:

A drónt az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) fejlesztette ki, és akár 850 kiló robbanóanyagot is képet eljuttatni a célponthoz. Összehasonlításképpen: egy másik ukrán tengeri drón csupán 300 kilónyi robbanóanyagot képes magával vinni, a kisebb repülő drónok pedig csak 2-3 kilónyit. A Sea Baby másik nagy erőssége, hogy viharos időben is bevethető, képes megbújni a nagyobb hullámok mögött.

(Insider)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!