Az izraeli védelmi vezetés tagjai többször beszéltek telefonon a támadás előtti órákban, de nem léptek

2023. október 13. – 14:43

Másolás

Vágólapra másolva

A támadás előtt szombat hajnalban két telefonhívás is zajlott a Shin Bet (izraeli belső elhárítás) és az izraeli katonai hírszerzés között az ország haderejét tömörítő IDF fejének, Herzl Harevinek a tudtával. A feszült hangulatot azok a frissen napvilágot látott információk okozták, amelyek egy lehetséges Hamász-gyakorlatról szóltak.

Az adatokat a katonai hírszerzés kiértékelte, és a katonai vezetéssel, valamint a Shin Bettel közösen arra jutottak, hogy egyelőre nem kell további lépéseket tenni az ügyben. A Shin Bet „gyenge jeleknek” nevezte a töredékes információkat, és úgy gondolták, nem lehet belőle elégséges következtetést levonni a Hamász aktivitásával kapcsolatban, így a következő lépéssel reggelig terveztek várni. Egy kisebb osztagot délnek küldtek ugyan egy különálló emberrablási kísérlettől tartva, ők később tűzharcba is keveredtek a Hamász fegyvereseivel egy kibucnál.

Az IDF meglepődve fogadta, hogy a háttérinformációk nyilvánosságra kerültek, és attól tartanak, politikai forrásból érkeznek a szivárogtatások a belső elhárítás hibáival kapcsolatban. Felhívták a figyelmet a támadást megelőző hónapokra, amikor a védelmi erők több fejese is próbálta figyelmeztetni Benjamin Netanjahu miniszterelnököt egy lehetséges katasztrófáról, miután az izraeli parlament júliusban elfogadta ellentmondásos, nagy tüntetéseket kiváltó igazságügyi reformcsomagját, így több katona is megtagadta a szolgálatot.

A miniszterelnök irodája közölte, Netanjaut csak aznap reggel fél hétkor, a Hamász-támadás kezdete után értesítették az eseményekről.

(Haaertz)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!