Fico alapíthat kormányt Szlovákiában, a királycsináló párt is a koalíció mellett döntött

2023. október 10. – 19:12

Másolás

Vágólapra másolva

Egy elnökségi ülés után Peter Pellegrini pártelnök bejelentette, hogy a Hlas a szlovákiai választásokon legtöbb szavazatot kapott Smerrel és az SNS-szel alapít kormánykoalíciót.

Pellegrini azt mondta, senki sem szavazott a koalíció ellen, és már tapogatózó tárgyalásokra sincs szükség. A pártelnök arról beszélt, hogy már a választások előtt is stabil, felelősségteljes és szakmai alapokon álló kormányt ígértek Szlovákiának, és az erős államot szerinte ez a koalíció tudja szavatolni.

A Parameter.sk azt írta, Pellegrini nem lesz miniszterelnök, hiszen a pártelnök szerint a választásokon a Smer vezetőjét, Robert Ficót hatalmazták fel azzal, hogy a legtöbb szavazatot kapta.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a választások után 14 napot adott Robert Ficónak, hogy felállítson egy olyan koalíciót, amit legalább 76 képviselő támogatását élvezi. A Smer–Hlas–SNS koalíciónak 79 képviselője lehet.

Az már a választások estéjén nyilvánvalóvá vált, hogy a szociáldemokrata Pellegrini királycsináló lehet, de már akkor azt mondta, hogy ha nem tudnak stabil koalíciót alkotni, nem szállnak be semmilyen kormányba. Több elemző szerint a Hlas olyan párt, amelyik mind a két oldallal képes kompromisszumot kötni.

„Nincs igazán jó személyes kapcsolatban Robert Ficóval, sőt, kifejezetten konfliktusos a viszonyuk – másrészt viszont sokkal jobban ismerik egymást a múltból, és hát közösen is kormányoztak. A Progresszív Szlovákia világnézetileg valamennyire közelebb állhat Pellegrinihez, főleg a Nyugat-barát külpolitikai hozzáállást illetően” – nyilatkozta korábban Pellegriniről Szalay Zoltán elemző a Telexnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!