Lezuhant egy hídról és kigyulladt egy busz az olaszországi Velencénél, 21-en meghaltak

2023. október 3. – 22:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

21 ember, köztük két gyerek meghalt, amikor kedd este egy busz lezuhant egy felüljáróról az olaszországi Velence közelében – írta a BBC.

A busz áttört egy korlátot és mintegy 15 métert zuhant a vasúti sínekre. Luigi Brugnaro velencei polgármester szerint szörnyű tragédia történt. „Apokaliptikus jelenet, nincsenek szavak” – írta a Twitteren. Hozzátette, hogy a busz a Mestréből Margherába vezető A4-es autópálya felüljáróján haladt, amikor nem sokkal este 8 óra előtt, egyelőre tisztázatlan okokból áttörte a szalagkorlátot és a mélybe zuhant. Az elektromos meghajtású busz ezután kigyulladt és nagyon gyorsan kiégett.

Fotók: Marco Sabadin / AFP
Fotók: Marco Sabadin / AFP

A La Repubblica arról írt, hogy a buszt 40 turista bérelte, köztük sok külföldi, akik a margherai Hu kempingben szálltak meg. A velencei városháza szóvivője az AFP-nek azt mondta, hogy az áldozatok között két gyerek is van. Az áldozatokat még nem azonosították, de feltételezhetően különböző nemzetiségű turistákról van szó. 15 utast kórházba szállítottak, két kiskorút a trevisói kórházban ápolnak, egy másik kiskorút pedig helikopterrel szállítottak a padovai kórházba.

A nyomozók dolgoznak a baleset pontos okainak megállapításán, vizsgálják a busz lezuhanásának pályáját és az útburkolat állapotát is. Az első vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az aszfalton nincs jele fékezésnek. A buszt egy olasz sofőr, a 40 éves Alberto Rizzotto vezette, aki szintén életét vesztette a baleseteben. A kollégái tapasztalt sofőrként jellemezték – írta a La Repubblica.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök részvétét fejezte ki az eset után. „Személyesen és az egész kormány nevében mély részvétemet fejezem ki a Mestrében történt súlyos baleset miatt” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!