Elon Musk és Orbán Balázs együtt szálltak bele a német külügybe

2023. szeptember 30. – 08:39

Másolás

Vágólapra másolva

Németországban október 8-án két tartományban is választásokat tartanak, a migráció pedig az egyik legfontosabb vitatéma a kampányban. A kérdésben Elon Musk is állást foglalt, aki X nevű közösségi médiaplatformján a német kormány illegális migrációval kapcsolatos hozzáállását kritizálta – vette észre a 444.

„Jelenleg 8 német civil szervezet hajója vesz részt a Földközi-tengeren illegális bevándorlók mentésében, hogy Olaszországban kirakodják őket. Ezeket a civil szervezeteket a német kormány támogatja. Reméljük, az AfD megnyeri a választásokat, hogy megállítsuk ezt az európai öngyilkosságot.” Ezt a bejegyzést és a hozzá tartozó videót osztotta meg pénteken X-en a milliárdos, amelyet úgy kommentált:

Erről tud a német közvélemény?

A posztra ezután a német külügy hivatalos profilján reagált, és azt írták:

Igen. Ezt hívják életmentésnek.

Elon Musk ezt sem hagyta válasz nélkül:

„Szóval valójában büszke vagy rá. Érdekes. Őszintén szólva kétlem, hogy a német lakosság többsége ezt támogatná. Csináltak már közvélemény-kutatást? Bizonyára sérti Olaszország szuverenitását, hogy Németország nagyszámú illegális bevándorlót szállít olasz földre?

A vitát hosszú kommentfolyam követte, amelybe Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is beszállt, és a német külügyminisztérium bejegyzéséhez azt írta:

„Nem. Embercsempészetnek hívják, amiben a német kormány közreműködik, és minél hamarabb meg kellene állítani!”

Musk, akit a Forbes magazin a világ leggazdagabb embereként tart számon mintegy 250 milliárd dolláros vagyonával, az utóbbi időben egyre gyakrabban foglal állást politikai vitákban. Legutóbb Novák Katalin járt nála Austinban, ahol együtt megállapították: a gyermekvállalás fogja megmenteni a világot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!