Nagy-Britanniában péntektől bűncselekmény, ha valaki a Wagner csoport tagja, vagy azt támogatja

2023. szeptember 15. – 21:46

Másolás

Vágólapra másolva

Felvette a terrorszervezetnek minősített és ezért Nagy-Britanniában betiltott szerveződések listájára az orosz Wagner zsoldoscsoportot a brit kormány.

A londoni belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a csoport az orosz állam nevében tevékenykedő, Oroszország politikai céljainak előmozdítására törekvő rosszakaratú katonai erő, amely súlyos erőszakcselekményeket követett el az ukrán hadsereg és a polgári lakosság ellen.

A tárca indoklása szerint a Wagner csoport terrorcselekmények előkészítését célzó tevékenységet is folytatott Ukrajnában és máshol megfélemlítési célból.

A brit belügyminisztérium tájékoztatója kiemeli, hogy a szervezet Ukrajnán kívül számos egyéb hadműveleti területen, köztük Szíriában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudánban, Líbiában, Mozambikban és Maliban is jelen van.

A terrorellenes törvény alapján péntektől Nagy-Britanniában bűncselekménynek számít, ha valaki a Wagner csoport tagja, vagy aktívan támogatja a szerveződést. E bűncselekmények elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A törvény meghatározása szerint azok is bűncselekményt követnek el, akik nyilvánosan olyan öltözetet viselnek, vagy olyan tárgyakat – zászlókat, logókat – hordoznak látható módon, amelyek felvetik annak gyanúját, hogy az illető valamely betiltott szerveződés tagja vagy támogatója (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!