Brit hírszerzés: Putyin tanévkezdő történelemórát tartott az ukrajnai különleges katonai műveletről

2023. szeptember 6. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen tartott meg egy történelemórát szeptember elején – írja napi jelentésében a brit hírszerzés. A jelentés szerint Putyin a tanév első napján harminc kisdiák előtt magyarázta el, mi is az a különleges katonai művelet.

Ahogy arról már augusztus végén beszámoltunk, iskolai tananyag lett az Ukrajna ellen indított háborúból Oroszországban. A 11. és 12. osztályos orosz gimnazisták nem háborúról, hanem a Kreml narratívájának megfelelően többek között a „különleges katonai műveletről” és a Krím visszacsatolásáról tanulhatnak szeptembertől.

Az új tananyagot tartalmazó tankönyvekből tanulnak a középiskolások az Oroszország által megszállt ukrajnai területeken is.

De nemcsak a történelmi ismereteiket frissíthetik fel, szintén szeptembertől érkezik az „Életbiztonság alapjai” nevű tantárgy is az orosz középiskolákba. A 10.-es és 11.-es diákok mostantól a harci drónok kezelését, a gépkarabély és kézigránát használatát is elsajátítják a tanórán, valamint elsősegélynyújtást is tanulnak. A brit hírszerzés jelentése szerint az ukrajnai frontról visszatérő veteránok is tarthatnak majd előadásokat a diákoknak.

Az új tanterv három célt szolgál: belesulykolni a diákokba a Kreml indoklását a „különleges katonai művelet” elindításáról, harci gondolkodásmódra nevelni őket, és lerövidíteni a kiképzési határidőket a mozgósítás és a bevetés előtt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!