Szlovákia megelégelte, hogy Magyarország szabadon engedi az embercsempészeket

2023. szeptember 4. – 16:13

Másolás

Vágólapra másolva

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök beszélni fog Novák Katalinnal az illegális migrációról, írja a Bumm.sk.

„Számos migráns, akik most Szlovákiában vannak, korábban Magyarországon voltak. Tény, hogy gond nélkül érkeznek hozzánk” – idézte a felvidéki lap Čaputovát, aki az országos tanévnyitó után tért ki erre a témára. A szlovák államfő meglepőnek nevezte, hogy Magyarországon ezernégyszáz embercsempészt engedtek ki a börtönökből. „Szlovákia nem az itt lévő migránsok célországa” – tette hozzá.

Az Európai Bizottság július 14-én új kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mert úgy vélték, hazánk megszegi az embercsempészet elleni uniós irányelvet és a büntetéseket meghatározó kerethatározatot.

Az uniós kvázikormány akkor indít ilyet, ha úgy látja, hogy egy tagállam rosszul vagy késve alkalmaz valamilyen uniós jogszabályt. Először oda-vissza levelezni kezd az érintett kormánnyal. Ha nem sikerül megegyezniük, pert indít, az eljárás vége pénzbüntetés lehet.

Egy idén áprilisban elfogadott kormányrendelet az embercsempészet miatt kiszabott szabadságvesztést „reintegrációs őrizetté” alakítja át. Ez azt jelenti, hogy az elítélteket szabadon bocsátják, még akkor is, ha a büntetésüknek csak egy kis részét töltötték volna le. Ezután 72 órán belül el kell hagyniuk Magyarország területét, hogy a korábbi szokásos lakóhelyük vagy az állampolgárságuk szerinti országban töltsék le a „reintegrációs őrizetet”. Arra, hogy ezt hogyan kövessék nyomon vagy hajtsák végre, az Európai Bizottság szerint a kormányrendelet nem tartalmaz további szabályokat.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára korábban arról beszélt, hogy Magyarországnak azért kellett meghoznia az intézkedést, mert „Brüsszel” nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!