Az ukrán hadsereg előretört Bahmutnál

2023. szeptember 4. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt héten három négyzetkilométernyi területet foglalt vissza az ukrán hadsereg, vagyis az elmúlt hét során előretört Bahmutnál, írja friss Telegram-bejegyzésében Hanna Maljar, az ország védelmiminiszter-helyettese az MTI szerint.

Az ukrán külügy beszámolójában az áll, hogy a júniusban kezdődött ukrán ellentámadás során eddig 47 négyzetkilométert foglaltak vissza összesen az oroszoktól, szintén Bahmut térségében, de Maljar közleményében kitért arra is, hogy a korábban porig rombolt településtől délre az orosz erők ellentámadásokkal próbálják visszaszerezni az elvesztett területeket.

Ukrajna keleti részén, Harkiv megyében, Kupjanszk térségében, valamint Liman, Avgyijivka és Marjinka környékén, továbbá Donyeck megyében szintén támadnak az orosz csapatok, ezért augusztus végén Ukrajna elrendelte a civil lakosság evakuálását Kupjanszktól.

A miniszterhelyettes kitért arra is, hogy az ukrán erők jelenleg délen Melitopol felé nyomulnak, de azt nem közölte, hogy itt mekkora területet vontak ellenőrzésük alá. Az nyáron kezdődött idei ukrán ellentámadás során eddig, becslések szerint 250 négyzetkilométert sikerült felszabadítani, miközben az orosz megszállók százezer négyzetkilométert birtokolnak a 2014-ben megszállt Krím félszigettel együtt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!