A német külügyminiszter szerint nem működnek az Oroszországra kivetett gazdasági szankciók

2023. augusztus 24. – 14:42

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oroszországra kivetett szankcióknak „nincs gazdasági hatásuk” a német külügyminiszter szerint. Annalena Baerbockkal még júliusban készítettek interjút egy könyvhöz, ami arról szól, a német kormány hogy reagált az orosz-ukrán háborúra. Ebben azt mondta, „a gazdasági szankcióknak gazdasági hatást kellene kifejteniük. De ez nem így van. Mert a demokráciák logikája nem működik autokráciákban. (…) Megtanultuk, hogy a civilizált kormányok között egyeztetett racionális döntésekkel, racionális intézkedésekkel nem lehet véget vetni ennek a háborúnak”.

A Deutsche Welle szerint viszont a nyugati közgazdászok arról értekeznek, hogy Oroszország elsősorban a hadigazdaságának, valamint a fegyver- és lőszergyártás tömeges növelésének köszönheti a növekedését, viszont ez a növekedés nem fenntartható.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!