Megint Moszkvába látogat a kínai védelmi miniszter

2023. augusztus 14. – 08:33

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 14. és 19. között hatnapos oroszországi és belaruszi látogatáson vesz részt Li Sang-fu kínai védelmi miniszter. „Li Sang-fu államtanácsos és védelmi miniszter Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Viktor Khrenin belarusz védelmi miniszter meghívására augusztus 14. és 19. között Oroszországba utazik, hogy részt vegyen a 11. moszkvai nemzetközi biztonsági konferencián, és ellátogat Belaruszba is” – közölte a kínai védelmi minisztérium szóvivője.

A Sky News megjegyzi, hogy Peking és Moszkva szoros kapcsolata az elmúlt hetekben hűlni látszott, miután a hónap elején vita tört ki a két hatalom között az Oroszországban őrizetbe vett és kihallgatott kínai állampolgárok miatt. Ugyanakkor a kínai védelmi miniszter mostani látogatása azt jelezheti, hogy visszatérnek az országok közötti korábbi szoros kapcsolatokhoz.

Li Sang-fu idén áprilisban már járt Moszkvában, akkor arról beszélt, hogy Kína és Oroszország új szintre emelve fejleszti a katonai és haditechnikai együttműködését.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!