Jelölttársa indul el a meggyilkolt elnökjelölt helyett a választáson Ecuadorban

2023. augusztus 13. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva

Meggyilkolt párttársa helyett indul el az ecuadori elnökválasztáson a 36 éves Andrea González, írja a BBC. Korábban beszámoltunk arról, hogy egy kampányrendezvényen ölték meg az egyik elnökjelöltet, Fernando Villavicenciót.

Andrea González testőrök kíséretében a szombati sajtótájékoztatón – Fotó: Karen Toro / Reuters
Andrea González testőrök kíséretében a szombati sajtótájékoztatón – Fotó: Karen Toro / Reuters

González eredetileg Villavicencio mellett indult el alelnökjelöltként, és eddig elsősorban környezetvédelmi ügyekkel foglalkozott. Pártja, az Építő Mozgalom (Movimiento Construye) arról írt a közösségi médiában, hogy az új elnökjelölt „garantálni fogja Villavicencio örökségét”, és „ecuadoriak milliói fogják elkísérni a céljaihoz”.

Pártjával ellentétben a meggyilkolt elnökjelölt özvegye, Veronica Sarauz nemtetszését fejezte ki, hogy González elindul az augusztus 20-i elnökválasztáson. Sarauz szerint az ecuadori államigazgatás a felelős a férje haláláért, és Villavicencio testőrei sem végezték megfelelően a munkájukat.

A Kolumbia és Peru közé ékelődő, Magyarországnál háromszor nagyobb, 18 milliós lakossággal rendelkező országban felfutóban vannak az erőszakos cselekmények, melyekért a Guillermo Lasso elnök vezette kormányzat az Andok hágóin keresztül folytatott kokaincsempészetben érdekelt bandákat teszi felelőssé. A kartellek növekvő jelenléte központi témája az idei elnökválasztási kampánynak, maga Villavicencio is a biztonság és a korrupció elleni küzdelem mellett kampányolt.

Villavicencio szerdán tartott gyűlést egy iskolában Quito városában, az épületből kifelé jövet lőtték fejbe. Az ügyészség szerint a lövöldözésekben kilenc ember sebesült meg, köztük egy parlamentiképviselő-jelölt és két rendőr. A gyanúsított szintén meghalt, miután lövöldözésbe kezdett a biztonságiakkal. Hat embert őrizetbe vettek – az ecuadori belügyminisztérium tájékoztatása szerint mind a hatan kolumbiai állampolgárok, akik kapcsolatban álltak a szervezett bűnözéssel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!