Nem írhatja le a homoszexualitás szót az iraki média, helyette a szexuális devianciát kell használniuk

2023. augusztus 9. – 09:00

Nem írhatja le a homoszexualitás szót az iraki média, helyette a szexuális devianciát kell használniuk
Irakiak zászlókkal és a Koránnal kezükben demonstráltak Bagdadban a Svédországban lezajlott Korán- és zászlóégetések ellen – Fotó: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az iraki médiahatóság rendeletben kötelezte az arab országban működő médiacégeket, hogy ezentúl a homoszexualitás kifejezés helyett a szexuális deviancia kifejezést használják minden témába vágó közlésükben, írja a Reuters.

Az Iraki Kommunikációs és Médiabizottság egyúttal a gender kifejezés használatát is megtiltotta a telekommunikációs szolgáltatóknak, illetve előírták, hogy ezt a meghatározást ne használják a mobilalkalmazásokban.

Az ügyben nyilatkozó iraki kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy a fenti szabályok megsértéséért pénzbírságot szabhatnak ki, de hozzátette, hogy erre még nem került sor.

Irak közvetlenül nem kriminalizálja a melegek közti szexuális kapcsolat létesítését, az arab ország büntető törvénykönyvében ugyanakkor lazán meghatározott erkölcsi kitételek szerepelnek az LMBTQ-közösség tagjaira vonatkozóan.

A nagyobb iraki politikai pártok az elmúlt két hónapban egyre intenzívebben támadták a közösség jogait, és az országban több esetben szivárványos zászlókat égettek a síita muzulmán csoportok demonstrációin, amelyeken a résztvevők a közelmúltban Svédországban és Dániában történt Korán-égetések ellen tiltakoztak.

Az Our World in Data felmérése szerint a világ hatvan országában kriminalizálják a melegek közti szexuális kapcsolatot, ugyanakkor az százharminc országban legális.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!