Akár 5 év börtönt is kaphatnak a katonai szolgálat alól kibújó oroszok

2023. augusztus 4. – 15:56

Másolás

Vágólapra másolva

Miután az orosz hadsereg embertartalékainak feltöltésére tavaly ősszel elrendelt részleges mozgósítás elől százezrek menekültek külföldre, és az otthonmaradottak körében is tömeges volt a behívók át nem vétele, a régóta rebesgetett második mozgósítási hullám előtt az orosz hatóságok több ponton is szigorították a katonai szolgálatra vonatkozó jogszabályokat. Amellett, hogy 30 évre növelték a kötelező katonai szolgálat korhatárát, megtiltották a behívólevelüket át nem vevőknek Oroszország elhagyását, a hitelfelvételt vagy az autóvezetést, a toborzóirodákban való megjelenést pedig komoly pénzbüntetésekkel ösztönzik.

Pénteken pedig a kormány kezdeményezte a kötelező katonai szolgálat alól kibúvók börtönbüntetésének bevezetését. Az előterjesztés szerint akit a bíróság bűnösnek talál a katonai szolgálat megtagadásában, azt akár 5 év börtönre és 1 millió 800 ezer forintos (500 ezer rubeles) pénzbüntetésre is ítélhetik.

Az előterjesztésből őszre lehet valódi érvénnyel bíró jogszabály, mely elemzők szerint a korábbi intézkedésekkel együtt egy újabb részleges mozgósítás sikerét hivatott garantálni. Oroszországban jelenleg is gőzerővel folyik újabb önkéntesek toborzása, a hadügyminisztérium toborzóplakátjai minden plázán, benzinkúton és metróállomáson ott virítanak. A hivatalos adatok szerint persze tódulnak is az önkéntesek, Dmitrij Medvegyev exelnök-blogger szerint idén már 231 ezren álltak katonának.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!