Hivatalosan is vádat emeltek Trump ellen a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozása miatt

2023. augusztus 2. – 05:30

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen a 2020-as választási vereségének megdöntésére irányuló szervezkedés miatt, írja a BBC.

Négy vádpont van ellene, többek között az Egyesült Államok rovására bűnszövetkezetben elkövetett csalással és hivatalos eljárás akadályozásával vádolják. A vád szerint Donald Trump hamisan állította a 2020-as elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást, és állítása valótlanságával ő is tisztában volt. A vádirat a 2021. január 6-i, az amerikai Capitoliumban történt zavargások körüli vizsgálatot zárja le. A 77 éves Trump a közösségi médiában „nevetségesnek” nevezte az ügyet. Trump kampánycsapata szerint a vádemelés választási beavatkozásnak minősül, ugyanis a volt elnök elindul a 2024-es republikánus elnökjelöltségért és az elnöki címért.

Korábban megírtuk, hogy Trump szerint hivatalosan figyelmeztették, hogy célpontja az igazságügyi minisztérium január 6-i vizsgálatának. Trump azt is állította, hogy levelet kapott Jack Smith különleges jogtanácsostól, amelyben közölték vele: négy napja van jelentést tennie az esküdtszéknek, szerinte „ez szinte mindig vádemelést és letartóztatást jelent”.

A volt amerikai elnök ellen az elmúlt hónapokban már kétszer emeltek vádat más ügyekben. Ezzel Trump áprilisban az első exelnök lett, aki ellen vádat emeltek Amerikában. Akkor a manhattani kerületi ügyész emelt vádat a politikus ellen, amiért ügyvédjén keresztül 130 ezer dollár kenőpénzt fizetett egy pornósztárnak 2016-ban, hogy hallgasson az afférjukról. Azzal is megvádolták, hogy titkos iratokat vitt haza a Fehér Házból, melyeket aztán megpróbált elrejteni az igazságügyi minisztérium és az FBI elől. A politikus végig ártatlannak vallotta magát.

A vizsgálatot vezető, amerikai igazságügyi minisztérium által kinevezett különleges jogász, Jack Smith kedd este azt mondta: „A 2021. január 6-án elkövetett támadás példátlan volt az amerikai demokrácia székhelye ellen.” Majd hozzátette: gyors tárgyalásra törekszik, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a volt elnököt „ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnössége be nem bizonyosodik”.

A 45 oldalas vádirat Donald Trump hat bűntársát említi, köztük a volt elnök jogászait és egy politikai tanácsadót, de neveket nem tartalmaz. Trumpnak csütörtökön kell bíróság elé állnia Washingtonban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!