IMF: A gabonaegyezmény vége 15 százalékkal is növelheti a gabona árát

2023. július 25. – 08:43

frissítve

IMF: A gabonaegyezmény vége 15 százalékkal is növelheti a gabona árát
A 35. tengerészgyalogos dandár egyik ukrán katonája RPG-7-es gránátvetővel egy gyakorlótéren, az ukrajnai Donyeck régióban július 24-én – Fotó: Sofiia Gatilova / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Oroszország éjjel dróntámadást indított Kijev ellen. A támadás azután történt, hogy Oroszország „kemény megtorló intézkedéseket” helyezett kilátásba Ukrajna ellen.
  • Az ENSZ atomenergia-felügyeleti szerve közölte, hogy gyalogsági aknákat találtak az orosz erők által megszállt ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű területén.
  • 28 millió töltényt, kémdrónokat, rakétavédelmi rendszereket, tüzérségi fegyvereket tartalmaz az a 400 millió dolláros csomag, amelyet Ukrajna kap az Egyesült Államoktól.
  • Oroszország aknákat helyezett el a Fekete-tengerben, és előfordulhat, hogy polgári hajókat támad majd meg – erről beszélt az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövete, Barbara Woodward.
  • Az orosz törvényhozás alsóháza elfogadott egy törvénymódosítást, aminek értelmében a jövőben 18 és 30 év között lesz a behívhatósági korhatár.
  • Akár 15 százalékkal is emelkedhet a gabona világpiaci ára az Oroszország és Ukrajna közti fekete-tengeri gabonaegyezmény felmondása miatt – tájékoztatott a Nemzetközi Valutalap (IMF).

Akár 15 százalékkal is emelkedhet a gabona világpiaci ára az Oroszország és Ukrajna közti fekete-tengeri gabonaegyezmény felmondása miatt – tájékoztatott a Nemzetközi Valutalap (IMF).

Pierre-Olivier Gourinchas, az IMF vezető közgazdásza újságíróknak arról beszélt, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy Ukrajna bőséges gabonakészletét tovább lehessen szállítani, ami enyhítette az élelmiszerárakra nehezedő nyomást.

Az alku azért volt kedvező, mert lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonát exportáljon a tengeren keresztül. Ez a globális élelmezésbiztonság szempontjából is fontos tényező. A megállapodás megszűnése különösen nagy hatást gyakorolhat Észak-Afrikára, a Közel-Keletre és Dél-Ázsiára – azokra a térségekre, amelyek leginkább függnek az ukrán gabonától.

(Sky News)

Oroszország aknákat helyezett el a Fekete-tengerben, és előfordulhat, hogy polgári hajókat támad majd meg – erről beszélt az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövete, Barbara Woodward.

Woodward elmondta, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök jelezte az ukránoknak, hogy az oroszok aknákat helyeztek el a Fekete-tengeren. Sunak arról is tájékoztatta az ukrán félt, hogy könnyen előfordulhat, hogy az orosz hadsereg polgári hajókat is célbavesz majd.

Az ENSZ-nagykövet állítása szerint olyan információk birtokában vannak, miszerint Oroszország egyre több ukrán gabonaüzem ellen hajthat majd végre támadást. „Egyetértünk azon amerikai megállapítással, hogy ez egy összehangolt terv része: a polgári hajók ellen elkövetett támadásokat az oroszok vélhetően majd az ukránokra fogják” – mondta Woodward.

Az orosz törvényhozás alsóháza elfogadott egy törvénymódosítást, aminek értelmében a jövőben 18 és 27 év helyett, 18 és 30 év között lesz a behívhatósági korhatár.

„2024. január 1-jétől a 18 és 30 év közötti állampolgárokat katonai szolgálatra hívhatják be. A törvényjavaslatot ma elfogadták” – olvasható az Orosz Duma (parlamenti alsóház) hivatalos közleményében. Korábban a katonai szolgálat a 18 és 27 év közötti orosz állampolgároknak volt kötelező.

A friss törvényjavaslatot most továbbítják a Föderációs Tanácsnak megfontolásra, a törvényt ezután írhatja majd alá Vlagyimir Putyin is. „A Föderációs Tanács szenátorai támogatni fogják a törvényt” – közölte Valentina Matvienko, az orosz felsőház elnöke a RIA Novosztyi állami hírügynökség szerint. A felsőház elnöke, hozzátette, hogy „nincs ok a túlzott izgalomra” a változtatások miatt.

(CNN)

Feltűnően sok a parabolaantenna, számuk egyre csak növekszik Oroszország chisinaui nagykövetségének tetején – írta az Insider. A moldáv főváros orosz képviselete a gyanú szerint egyre fontosabb kémközpont. A tetőn a nagyobb nemzetközi események előtt a forgalom is megnövekszik, az oknyomozó cikk olyanokat is azonosított a tetőn megforduló emberek közül, akiket európai politikusokat célzó hackerakciókkal hoztak összefüggésbe. A tetőn jelenleg 28 műholdvevő áll, több, mint a brüsszeli orosz nagykövetség tetején.

A hosszúnevű katonai hírszerzés (Orosz Föderáció Fegyveres Ereje Vezérkari Főnökségének Főigazgatósága, de a köznyelvben továbbra is a korábbi GRU rövidítés a használatos) 2015 óta vált a korábbinál is aktívabbá a volt szovjet tagköztársaságban. Az azonosított hackerek a GRU-nak dolgoznak.

Volt, akit az Egyesült Államokból, másokat Hollandiából utasítottak ki, amikor ott orosz diplomáciai szolgálatot teljesítettek.

Az Insider szerint az eszközök egyrészt alkalmasak arra, hogy száz kilométeres körzeten belül érintkezhessenek az ügynökökkel, de be lehet velük fogni a rendőrök, taxisok, légiirányítók beszélgetéseit is.

Vannak eszközök, amelyek minden orosz nagykövetség tetején megvannak, amelyekről közismert, hogy a GRU mellett a külső elhárítás (SZVR) és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 5-ös számú szolgálata (teljes nevén a Nemzetközi Kapcsolatok és Operatív Információk Szolgálata) is használja. Utóbbi szolgálattal kapcsolatosan beszédes, hogy az orosz elnök növelte a számukra biztosítandó nagykövetségi, fedésben lévő státuszok számát.

Moldova jelentősége Oroszország számára különösen az Ukrajna ellen indított háborúban nőtt meg, de korábban is volt stratégiai jelentősége a nyugati orientációt megcélzó országnak, hiszen 30 éve létezik a hivatalosan Moldovához tartozó, ám Moszkva támogatásával önálló életet élő Dnyeszter Menti Köztársaság, ahol az orosz hadsereg legnagyobb Oroszországon kívüli lőszerraktára van – ide került ugyanis a rendszerváltáskor Közép- és Kelet-Európából kivonuló szovjet haderők készleteinek jelentős része.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közleménye szerint Európa legnagyobb, 6 Gigawatt teljesítményű atomerőművében az 5. reaktort „hideg leállás” üzemmódba helyezték, hogy berendezéseinek műszaki ellenőrzését el tudják végezni, a 4. reaktort pedig az erőmű gőzellátásának biztosítására „forró leállás” üzemmódba állították. A NAÜ hétfőn közölte, hogy az atomerőmű vezetése tájékoztatta őket az átállásról. Az atomerőmű többi reaktora hideg leállásban marad. Jelenleg egyetlen reaktor sem termel áramot.

A NAÜ szerint az erőmű hat reaktorának egyikét a nukleáris biztonsághoz, ezen belül a tárolótartályokban lévő folyékony radioaktív hulladék feldolgozásához szükséges gőz termeléséhez kell forró leállási üzemmódban tartani. Kijev az átállítást veszélyesnek nevezte. Az Enerhoatom ukrán atomenergetikai vállalat kedden azt írta, hogy az eljárás sérti az atomerőmű üzemeltetésének szabályait, a 4. reaktor is csak hideg leállásban üzemeltethető, mivel hosszú ideje nem végezték el rajta a szükséges karbantartási munkákat.

28 millió töltényt, kémdrónokat, rakétavédelmi rendszereket, tüzérségi fegyvereket tartalmaz az a 400 millió dolláros csomag, amelyet Ukrajna kap az Egyesült Államoktól – írta az AP. A hírügynökség anonim forrásokra hivatkozva közölte az értesülést, mivel a csomagot hivatalosan még nem jelentették be.

Ennek ellenére a csomag tartalmáról nagyon részletes információkat közölt az AP: eszerint a vállról indítható Stinger és Javelin rakéták mellett újabb HIMARS rakétatüzérségi rendszerhez és NASAMS légvédelmi rakétarendszerhez jut az ukrán hadsereg. Utóbbi 8-50 kilométeres hatótávolságával különösen azok ellen a helikopterek ellen lehet eredményes, amelyek az orosz hadsereg az elfoglalt orosz területeken maradva indítanak rakétákat ukrán célpontokra, 8-10 kilométeres távolságról.

A Biden-kormányzat mindezeken felül 32 Stryker páncélozott járművet és 70 Hydra-rakétát is ad a csomagban, amelyet az AP névtelen forrásai szerint Ukrajna „napokon belül” kaphat meg.

Az ENSZ atomenergia-felügyeleti szerve közölte, hogy gyalogsági aknákat találtak az orosz erők által megszállt ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű területén.

Európa legnagyobb atomlétesítménye nem sokkal Ukrajna tavaly februári megszállása után került az oroszok kezére. Július 23-án a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői „láttak néhány aknát, amelyek a létesítmény belső és külső védőgátjai közötti pufferzónában helyezkedtek el” – közölte Rafael Grossi, az ügynökség vezetője hétfőn, de arra nem tért ki, hogy a csoport hány aknát látott.

A robbanószerkezetek lezárt területeken voltak, az üzemben dolgozó személyzet nem férhet hozzájuk – mondta Grossi, hozzátéve, hogy a NAÜ első értékelése szerint a robbanás „nem befolyásolhatja a létesítmény nukleáris biztonsági és védelmi rendszereit”.

(Guardian)

Oroszország éjjel dróntámadást indított Kijev ellen – közölték kedden a helyi hatóságok, hozzátéve, hogy minden érkező drónt lelőttek. A támadás azután történt, hogy Oroszország „kemény megtorló intézkedéseket” helyezett kilátásba Ukrajna ellen.

Az ukrán légvédelem katonái keresőlámpákkal pásztázzák az eget Kijev felett július 25-én az orosz dróntámadás után – Fotó: Gleb Garanich / Reuters
Az ukrán légvédelem katonái keresőlámpákkal pásztázzák az eget Kijev felett július 25-én az orosz dróntámadás után – Fotó: Gleb Garanich / Reuters

„A légiriadó 3 órán át tartott. Minden drónt megsemmisítettünk. A jelenlegi információk szerint a fővárosban a támadásnak nem voltak áldozatai” – írta Kijev katonai közigazgatásának vezetője.

  • Hétfő éjjel dróntámadás érte Moszkvát, két épület megrongálódott. Az oroszok az ukránokat vádolták meg a támadással, Ukrajna hivatalosan nem kommentálta az incidenst.
  • A Fehér Ház kijelentette, hogy nem támogatják az Oroszországon belüli támadásokat.
  • Egyeztetett egymással az amerikai és a román külügyminiszter, miután egy román határhoz közeli ukrán kikötővárost ért orosz támadás.
  • Zelenszkij elfogadhatatlannak nevezte az ukrán gabonaimport tilalmának meghosszabbítását.
  • Nyilatkozott egy korábbi Wagner-zsoldos: állítása szerint ők akadályozták meg, hogy fiatal orosz katonák elmeneküljenek a frontról, azt azonban tagadta, hogy civileket bántottak volna.

A háború hétfői eseményeit itt lehet visszaolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!