Görögország történelmének legnagyobb kimenekítését hajtották végre Rodoszon az erdőtüzek miatt

Görögország történelmének legnagyobb kimenekítését hajtották végre Rodoszon az erdőtüzek miatt
Kisrepülőgépek vizet permeteznek, hogy megfékezzék az erdőtüzeket a görögországi Rodosz szigetén 2023. július 24-én – Fotó: Spyros Bakalis / AFP

Már egy hete erdőtüzek pusztítanak Görögországban. Athén közelében kezdődtek, de mostanra már lángba borult Rodosz, Évia és Korfu szigetének egy része is. Bár egy külföldi állampolgárt őrizetbe vettek gyújtogatásért, a katasztrófával egyértelműen kapcsolatba hozható a Dél-Európában tapasztalható extrém hőhullám.

Jelenleg Rodoszon tűnik a legsúlyosabbnak a helyzet, a szigeten tomboló erdőtüzeket már műholdakról is lehet látni. Itt már hetedik napja pusztítanak a lángok, melyek következtében

a hatóságoknak Görögország történetének legnagyobb evakuációs programját kellett végrehajtaniuk.

19 ezer embert helyeztek biztonságba: ebből 16 ezret szárazföldön, Rodosz tűztől védett területeire szállították, míg 3 ezret tengeren menekítettek ki. Ráadásul a sziget déli részén biztonsági okokból még az áramszolgáltatást is szüneteltették egy időre. Egy ekkor Rodoszon tartózkodó olvasónk be is számolt róla, hogyan történt a turisták kimenekítése a szállodákból.

Evakuálják a lakókat az Athén melletti Ájiosz Harálambosz faluban, 2023. július 18-án. Az erdőtüzek a szárazföldön kezdődtek, majd a szigetek egy része is lángba borult – Fotó: Aris Messinis / AFP
Evakuálják a lakókat az Athén melletti Ájiosz Harálambosz faluban, 2023. július 18-án. Az erdőtüzek a szárazföldön kezdődtek, majd a szigetek egy része is lángba borult – Fotó: Aris Messinis / AFP

A rodoszi erdőtüzek megfékezésére rögtön nemzetközi együttműködés jött létre. A görög hatóságoknak segítséget nyújt többek között Törökország, Franciaország és Csehország is.

A Guardian arról ír, hogy miután szombat délután Rodoszon megszólaltak a tűzvédelmi szirénák, rengeteg turistának kellett elhagynia a szállását. Így nekik, de több helyinek is ideiglenesen edzőtermekben, iskolaépületekben, konferenciatermekben és fedett stadionokban kellett tölteniük az éjszakát.

Tűzoltók oltanak Rodosz szigetén 2023. július 22-én – Fotó: Lefty Damian / Anadolu Agency / AFP
Tűzoltók oltanak Rodosz szigetén 2023. július 22-én – Fotó: Lefty Damian / Anadolu Agency / AFP

Az ANA-MPA görög állami hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy Rodoszon alapvetően három nagyobb területen ég a tűz. Ezek megfékezése az erős széllökések miatt különös nehézséget okoz. A rendkívül erős szél ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy újra feltámadjon a tűz azokon a területeken is, ahol azt már eloltották.

Hétfő este leginkább a rodoszi Gennadi és Vati térségében küzdöttek a tűzoltók a lángokkal. Az ANA-MPA hírügynökség szerint Évia szigetének egy része is ég, itt különösen Platanisztósz és Potami falvak érintettek.

Turistákat evakuálnak Rodosz szigetéről – Fotó: Lefty Damian / Anadolu Agency / Getty ImagesTuristákat evakuálnak Rodosz szigetéről – Fotó: Lefty Damian / Anadolu Agency / Getty Images
Turistákat evakuálnak Rodosz szigetéről – Fotó: Lefty Damian / Anadolu Agency / Getty Images

A hatóságok az itt tartózkodókat is arról tájékoztatták, hogy el kell hagyniuk a területeket. Korfun vasárnap ütött ki erdőtűz, itt is evakuálni kellett 2 ezer turistát. Azóta az ANA-MPA hírügynökség szerint itt részben sikerült megfékezni a tüzet, így már megkezdődhetett az ő visszaszállításuk az eredeti szálláshelyeikre. De tűzoltóság azt mondta, hogy a szigeten, Paleá Períthiában újra és újra feltámadnak a lángok.

Turisták a rodoszi reptéren 2023. július 24-én – Fotó: Nicolas Economou / Reuters
Turisták a rodoszi reptéren 2023. július 24-én – Fotó: Nicolas Economou / Reuters

A brit Jet2 légitársaság mindegyik rodoszi járatát törölte. Az egyik legnagyobb utazási iroda, a német TUI pedig mindegyik szervezett útját lemondta keddig – írja a CNN. A BBC tájékoztatása szerint a fapados Ryanair légitársaság viszont ugyanúgy elindítja továbbra is a rodoszi járatait.

Tűzoltó próbál eloltani egy lángoló nyaralót Kiotari faluban, Rodosz szigetén 2023. július 24-én – Fotó: Lefteris Damianidis / Reuters
Tűzoltó próbál eloltani egy lángoló nyaralót Kiotari faluban, Rodosz szigetén 2023. július 24-én – Fotó: Lefteris Damianidis / Reuters

Szijjártó Péter külügyminiszter egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban arról beszélt, hogy Rodosz szigetéről 11 magyar turistát sikerült hazajuttatni. Több magyar családot a sziget északnyugati, egyelőre biztonságosnak tartott részére menekítettek. Jelenleg 122 magyar turista tartózkodik a szigeten, akikkel folyamatosan tartják a kapcsolatot.

A korfui tüzekkel kapcsolatban a külügyminiszter arról számolt be, hogy az ott lévő magyarok nagy része a nyugati részen tartózkodik, mely kevésbé érintett. Szijjártó azt javasolta az említett görög szigetekre utazást tervező magyaroknak, hogy fontolják meg az átszervezést. Amennyiben viszont úgy döntenek, hogy mégis elutaznak, mindenképpen regisztráljanak a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatánál, mert baj esetén így könnyebben tudnak nekik segítséget nyújtani.

Egy helybeli férfi próbálja eloltani a lángokat egy magánház udvarán Rodoszon 2023. július 24-én – Fotó: Pétrosz Jannakurisz / AP / MTI
Egy helybeli férfi próbálja eloltani a lángokat egy magánház udvarán Rodoszon 2023. július 24-én – Fotó: Pétrosz Jannakurisz / AP / MTI

A Konzuli Szolgálat egy tájékoztatót is kiadott, melyben I-es biztonsági, utazásra nem javasolt kategóriába sorolta az alábbi térségeket:

  • Korfu északi–keleti részén: Santa, Megoula, Porta, Palia, Perithia és Sinies térség Katavolo, Kentroma, Tritsi, Kokokila, Sarakiniatika, Plagia, Kalami, Vlachatika, Kavalerena
  • Rodosz délkeleti részén: Kiotari, Gennadi, Vati, Pylonas, Laerma, Apollona, Platania, Lardos, Lindos, Kalathos Malona, Asklipio, Pevkos, Massari, Haraki

Az erdőtüzek nem példa nélküliek az országban, de a klímaváltozás által okozott hőhullámok jelentősen súlyosbítják az ilyen eseteket. Szakértők szerint az előző hétvégén tapasztalt forróságra utoljára 50 éve volt példa – számolt be róla a Guardian.

Tűzoltóautók a Kiotari és Genadi falvak közötti úton, Rodosz szigetén 2023. július 24-én – Fotó: Spyros Bakalis / AFP
Tűzoltóautók a Kiotari és Genadi falvak közötti úton, Rodosz szigetén 2023. július 24-én – Fotó: Spyros Bakalis / AFP

A görög miniszterelnök. Kiriákosz Micotákisz múlt héten egy közleményben így fogalmazott:

„voltak, vannak és lesznek is (erdő)tüzek – ez az egyik következménye a klímakatasztrófának, amit egyre növekvő intenzitással tapasztalunk”.

Nem sokkal a közlemény után egyébként a miniszterelnöknek meg is kellett szakítania brüsszeli útját – pont az erdőtüzek miatt.

Román tűzoltók mentenek egy macskát Jenádi (Gennadi) falu közelében, Rodoszon 2023. július 24-én – Fotó: Socrates Baltagiannis / Getty Images
Román tűzoltók mentenek egy macskát Jenádi (Gennadi) falu közelében, Rodoszon 2023. július 24-én – Fotó: Socrates Baltagiannis / Getty Images

A Guardian írt Micotákisz hétfői parlamenti beszédéről, melyben azt hangsúlyozta, hogy „három nehéz nap áll” az ország előtt.

„Háborúban állunk a tűzzel”

– fogalmazott a görög kormányfő.

Tűzoltók pihennek Aszklipiío nevű falu közelében, Rodoszon 2023. július 24-én – Fotó: Nicolas Economou / Reuters
Tűzoltók pihennek Aszklipiío nevű falu közelében, Rodoszon 2023. július 24-én – Fotó: Nicolas Economou / Reuters

Az események azért is érintik különösen érzékenyen az országot, mert a görög GDP jelentős részét, 18 százalékát adja a turizmus. Ötből egy görög dolgozónak ebben a szektorban van munkája – hívta fel rá a figyelmet a Reuters hírügynökség. Azonban az olyan népszerű turistacélpontok esetében, mint Rodosz vagy Korfu, a külföldi látogatóknak való kitettség még magasabb.

Kedvenceink