Görögországban az elmúlt 50 év legforróbb júliusi hétvégéjére készülnek

2023. július 22. – 07:54

Másolás

Vágólapra másolva

Görögország eddig is nagyon meleg volt, de a hétvégén még nagyobb hőségre készülnek: a hőmérséklet 45 fokig is emelkedhet, miközben az országban tüzek pusztítanak – írja a BBC.

A hatóságok azt tanácsolták az embereknek, hogy a legmelegebb időszakokban inkább maradjanak otthon. A forróság miatt a következő két napban az olyan népszerű turisztikai helyszíneket, mint az Akropolisz a legmelegebb órákban bezárják.

Az ország egyik vezető meteorológusa szerint a mostani lehet az elmúlt 50 év legmelegebb júliusi hétvégéje Görögországban.

Az országban eközben tucatnyi erdőtűzzel küzdenek, a katasztrófavédelem pedig arra figyelmeztetett, hogy nagy a kockázata annak, hogy újabb tüzek keletkezzenek. Az Athéntól nyugatra található Nyugat-Attika a legsúlyosabban érintett területek közé tartozik, de a déli Peloponnészoszon található Laconián és Rodosz szigetén is tűz pusztít. A Google térképén rákeresve adott városra, illetve területre jelölik is, hogy hol van éppen tűz.

Görögország uniós partnerei próbálnak segíteni: Franciaország és Olaszország tűzoltó repülőket küldött, több mint 200 tűzoltó érkezett Lengyelországból, Szlovákiából, Romániából és Bulgáriából, de a szomszédos Törökország is küldött néhány repülőgépet.

Emberek gyülekeznek, miközben erdőtűz ég az Athéntól nyugatra fekvő Agios Sotira falu közelében, Görögországban – Fotó: Fedja Grulovic / Reuters
Emberek gyülekeznek, miközben erdőtűz ég az Athéntól nyugatra fekvő Agios Sotira falu közelében, Görögországban – Fotó: Fedja Grulovic / Reuters

A hétfői enyhe csökkenés után kedden újabb hőhullámra számítanak az országban. A hatóságok attól tartanak, hogy ez lehet a legsúlyosabb hőhullám 1987 nyara óta, amikor több száz haláleset történt a szélsőséges időjárás miatt. Spanyolország és Olaszország is azon mediterrán országok közé tartozik, ahol ezen a héten szintén nagy hőség volt, de az Egyesült Államokban is sorra dőltek meg a melegrekordok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!