Kreml: Prigozsin napokkal a lázadás után háromórás megbeszélésen járt Putyinnál

2023. július 10. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

Putyin háromórás megbeszélést folytatott Prigozsinnal napokkal a Wagner zsoldoscsoport lázadása után – erről Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő beszélt. Peszkov szerint a Prigozsin június 29-én találkozott Putyinnal egy 35 fős találkozón, ahol két Wagner-egység parancsnoka azt mondta Putyinnak, hogy továbbra is harcolni fognak érte.

Prigozsinnak a Kremllel kötött megállapodás értelmében Belaruszba kellett volna távoznia, de a belarusz elnök, Lukasenko a múlt héten azt mondta, hogy a Wagner vezetője visszatért Oroszországba, miután harcosai nem fogadták el a határon túli áttelepülésre vonatkozó ajánlatot.

Lord Owen volt brit külügyminiszter szerint Prigozsin „nagyon komoly függetlenségi kirohanása” még nem kapott „komoly támadást Putyintól”.

Szerinte „egyértelmű, hogy Putyin nem meri cenzúrázni őt, biztosan nem emel ellene vádat lázadás miatt, és mindvégig tárgyal és beszél vele. Ez olyan gyengeség, amit korábban nem láttunk Putyinnál” – mondta. (Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!