A tálibok elrendelték a fodrászatok és szépségszalonok bezárását Afganisztánban

2023. július 4. – 19:06

Másolás

Vágólapra másolva

A tálibok a nőkre vonatkozó legújabb korlátozás részeként elrendelték a fodrász- és szépségszalonok bezárását Afganisztánban. A tálib erkölcsügyi minisztérium szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy a vállalkozásoknak egy hónapjuk van arra, hogy eleget tegyenek az előírásnak. A tálib kormány nem magyarázta meg, hogy mi indokolta a tilalmat, vagy hogy a szalonok bezárása után milyen alternatívák állnának a nők rendelkezésére.

„A tálibok a legalapvetőbb emberi jogokat veszik el az afgán nőktől, megsértik a nők jogait. (...) Amikor meghallottam a hírt, teljesen megdöbbentem. Úgy tűnik, a táliboknak nincs más politikai tervük, mint hogy a nők testével foglalkozzanak. A közélet minden szintjéről megpróbálják kizárni a nőket” – mondta egy névtelenül nyilatkozó afgán nő a BBC-nek.

Egy másik, szintén a neve elhallgatását kérő afgán nő arról beszélt, hogy a barátai megerősítették neki, hogy Kabulban és más afgán városokban bezártak a fodrászszalonok. „Ez még sokkolóbb hír az afgán nők számára” – mondta.

Egy afgán szépségszalon Mazar-i-Sharifban 2023. június 27-én – Fotó: Atif Aryan / AFP
Egy afgán szépségszalon Mazar-i-Sharifban 2023. június 27-én – Fotó: Atif Aryan / AFP

A 2021 augusztusában, az amerikai csapatkivonulás után újra hatalomra kerülő tálibok azt is elrendelték, hogy a nőknek úgy kell öltözködniük, hogy csak a szemük látszódjon, és egy férfi rokonuknak kell őket kísérniük, ha 72 kilométernél messzebbre utaznának.

Az elmúlt időszakban az afganisztáni szépségszalonok nyitva maradhattak ugyan, de a kirakatokat gyakran eltakarták, a nőket ábrázoló képeket pedig lefestették. A tálibok nemrég azt is megtiltották, hogy a nők egyetemre járhassanak, kitiltották őket az uszodákból, a konditermekből, de még a vidámparkokból is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!