A francia zavargók fel akarták gyújtani egy párizsi polgármester házát, feleségének menekülés közben eltört a lába

2023. július 2. – 08:39

A francia zavargók fel akarták gyújtani egy párizsi polgármester házát, feleségének menekülés közben eltört a lába
Párizsi rohamrendőrük egy, a szombat esti zavargások közben felborított autó mellett július 2-án – Fotó: Juan Medina / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Túl vagyunk a francia zavargások ötödik éjszakáján, ami a francia belügyminisztérium szerint nyugodtabb volt, mint az eddigiek – írja a Guardian. Emögött az állhat, hogy – az előző éjszakához hasonlóan – 45 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra, akik vasárnap hajnali 3-ig 486 embert tartóztattak le. Péntek este több mint 1300 embert állítottak elő, csütörtök este pedig több mint 900-at.

A tüntetések, zavargások amiatt törtek ki, hogy egy rendőr kedden közúti ellenőrzés közben lelőtt egy 17 éves fiatalt. Az áldozat, az algériai-marokkói származású Nahel M. egy lengyel rendszámú Mercedest vezetett, még nem lehetett jogosítványa, de a kamerák felvételei alapján senkit nem fenyegetett közvetlen veszély. A rendőr, aki lelőtte azt állítja, hogy a lábára célzott, de meglökték, é csak a járókelőket akarta védeni.

Az eset óta minden este tüntetnek az országban, amik esetenként zavargásba fordulnak át. A rendőrség már több ezer embert tartóztatott le kedd este óta. Párizsban az erős rendőri jelenlét ellenére boltokat fosztogattak, és autókat gyújtottak fel, és több nagyvárosban, például Marseille-ben és Bordaux-ban pedig betiltották a nyilvános tüntetéseket.

Párizsban 7000 rendőr járta az utcákat, és a BBC szerint 194 embert tartóztattak le. Lyonba, Grenoble-ba és Marseille-be még több rendőrt és felszerelést vezényeltek, mint eddig. Marseille-ben zajlottak a leghevesebb összecsapások, a rendőrök egész éjszaka küzdöttek a városközpontban a helyi fiatalokkal, könnygázt is bevetettek. Ennek ellenére nyugodtabb volt az éjszaka, Marseille-ben 56, Lyonban 21 embert tartóztattak le.

Több városban is betiltották a tüntetéseket, éjszakára leállították a tömegközlekedést, és volt, ahol kijárási korlátozást is bevezettek. Öt nap alatt 2000 járművet gyújtottak fel, és több mint 200 rendőr sérült meg. A tüntetők sérüléseiről a minisztérium nem osztott meg adatokat. Több mint 700 boltot, éttermet, bankot rohamoztak már meg, volt, amelyiket le is égették.

A Párizs déli részén fekvő L'Haÿ-les-Roses polgármestere, Vincent Jeanbrun azt mondta, hogy a felesége és az egyik gyereke is megsérült, mikor egy zavargó elől menekültek, aki autóval nekihajtott a házuknak majd felgyújtotta a járművet.

Nahel M. esete újra rávilágított a kérdésre, hogy Franciaországban vajon létezik-e a rendszerszintű rasszizmus. Franciaországban a szekularizmus – amelyet „laïcité”-nak is neveznek – a francia kultúra sarokköve, amely a különbözőségek – köztük a faji különbségek – elismerése helyett az egyenlőség biztosítására törekszik mindenki számára.

Azonban sok színes bőrű ember azt tapasztalja, hogy Franciaországban nagyobb eséllyel válnak rendőri brutalitás áldozatává, mint fehér társaik. A Rights Defenders, egy független franciaországi emberi jogi megfigyelőszervezet 2017-es tanulmánya szerint a rendőrség 20-szor gyakrabban állította meg a fekete vagy arab származásúnak vélt fiatal férfiakat, mint másokat. Tüntetők, baloldali aktivisták, illetve egyes politikusok azt állítják, Nahelt a származása miatt lőtték le, a gyilkosság pedig felkorbácsolta a franciaországi kisebbségekkel szembeni rendőri diszkriminációval kapcsolatos régóta fennálló feszültségeket.

A francia rendőrök 2017-ig viszonylag ritkán használhatták a fegyverüket. 2017-ben azonban egy törvénymódosítás miatt már akkor is lőhetnek, ha úgy ítélik meg, hogy egy sofőr, aki nem volt hajlandó megállni közúti ellenőrzéskor veszélyt jelent a rendőrre vagy környezetére nézve. A módosítást azóta heves vita övezi, egy 2022-es kutatás szerint a törvény bevezetése óta ötször gyakrabban lőnek a rendőrök mozgó autók vezetőire. 2022-ben 39 embert lőttek le rendőrök, közülük 12-őt azért, mert a sofőr nem állt meg. Így lőtték le a 21 éves Rayanát is, aki csak utas volt egy, a rendőri utasításnak nem engedelmeskedő sofőr autójában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!