Eltemették a 17 éves fiút, akit egy francia rendőr közúti ellenőrzés közben lőtt le

2023. július 1. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Eltemették Nanterre-ben azt a 17 éves algériai származású fiút, akit egy közúti ellenőrzés során lőtt le egy szolgálatban lévő rendőr. A fiú meggyilkolása óta gyakorlatilag lángokban áll fél Franciaország.

A BBC azt írja, hogy a Párizs külvárosában található mecsetben tartott szertartás után a fiú holttestét a helyi temetőbe vitték. A család azt kérte a sajtó képviselőitől, hogy ne menjenek el a temetésre. A hatóságok attól tartanak, hogy a szertartás után akár még durvábban is folytatódhat az elmúlt napok erőszakossá vált tüntetéssorozata.

A francia rendőrség 45 ezer rendőrt állított szolgálatba szombat estére. A BBC szerint a helyzet Marseille-ben a legfeszültebb, ide már erősítést is küldtek.

A városban a közösségi médiában terjedő videók szerint már könnygázt is használtak, miközben az utcákon felfegyverkezett rohamrendőrök vonulnak a belváros felé.

Franciaországban négy napja megállás nélkül tartanak a zavargások a történtek miatt. Az eset után a rendőr azt mondta, hogy állítólag attól tartott, hogy a felszólításoknak nem engedelmeskedő Nahel elgázol valakit. Ügyvédje szerint a rendőr teljesen összetört, és bocsánatot kért a fiú családjától. A járókelők felvételei alapján úgy tűnik, a rendőröket nem fenyegette közvetlen veszély Nahel részéről. Később az is kiderült, a fiú egy lengyel rendszámú Mercedest vezetett, és túl fiatal volt ahhoz, hogy jogosítványa lehessen.

A történteket maga a francia elnök is elítélte, a rendőr ellen pedig emberölés ügyében vizsgálat is indult. Ez azonban nem nyugtatta le a kedélyeket, az elégedetlenség gyakorlatilag az elég országra kiterjedt. A zavargások kezdete óta több ezer embert tartóztattak le – csak péntekről szombatra virradó éjjel több mint ezret. Az elmúlt napok történéseit ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!