Pár órára 15 hónapos mélyponton állt a rubel

2023. június 26. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

87 rubelre gyengült a dollárral szemben az orosz fizetőeszköz hétfő reggel – írta a Ria Novosztyi. Ez azt jelenti, hogy a tavaly februárban Oroszország által Ukrajna ellen indított háború első hónapjának vége óta nem látott gyengülést ért el. Igaz, napközben ezt a veszteséget néhány órán belül ledolgozta, és az egy nappal korábbi, 84,7 rubeles szintre szelídült.

A Wagner-csoport szombati lázadása miatti bizonytalanság közvetlen hatása a pénzpiacokon rövid távú volt, a háborúé azonban nem: az elmúlt év során nagy ingadozásokkal, de összességében az orosz bankszektor nyeresége csökken, ahogy a nyereséges bankok száma is – jegyezte meg az Euronews.

Moszkvában a Jevgenyij Prigozsin által vezetett lázadás azzal fenyegetett, hogy a zsoldosok Moszkvába mennek, és felelősségre vonják a védelmi minisztert. Azonban még aznap megállt a zsoldossereg, Prigozsin visszavonta őket állomáshelyeikre, ő maga pedig Belaruszba távozott, amit a Kreml is megerősített. Igaz, hiteles bejegyzés Prigozsintól azóta nem érkezett.

Június 26-án a terrorelhárításra hivatkozva bevezetett rendkívüli helyzetet feloldották, és a hétfői napot egyszeri alkalommal szünnapnak nyilvánították az orosz fővárosban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!