Németország négyezer katonát küld Litvániába

2023. június 26. – 15:58

Másolás

Vágólapra másolva

Németország négyezer katonát küld Litvániába állandó jelleggel a NATO keleti szárnyának megerősítése érdekében – közölte Boris Pistorius német védelmi miniszter hétfőn vilniusi látogatása során. Pistorius azt mondta, a német hadsereg kész a tartós litvániai jelenlétre megemelt létszámban is, ha előtte létrejön a katonák elszállásolásához és gyakorlatozásához szükséges infrastruktúra.

A német és a litván hadsereg július 7-ig közös NATO-hadgyakorlatot tart a balti országban. Ennek részeként Németország ezer katonát és háromszáz harckocsit szállított a 41. gépesített gyalogsági dandárból Litvániába, ahol a NATO keleti szárnyán szükséges védelmi feladatokat gyakorolnak.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Gitanas Nausėda litván elnök és Boris Pistorius német védelmi miniszter meglátogatja a közös litván-német hadgyakorlaton részt vevő katonákat 2023. június 26-án – Fotó: Petras Malukas / AFP
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Gitanas Nausėda litván elnök és Boris Pistorius német védelmi miniszter meglátogatja a közös litván-német hadgyakorlaton részt vevő katonákat 2023. június 26-án – Fotó: Petras Malukas / AFP

A hadgyakorlatra Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, valamint a NATO legfőbb politikai döntéshozó testületének számító Észak-atlanti Tanács (NAC) nagykövetei is kilátogatnak Gitanas Nausėda litván elnök és Arvydas Anušauskas litván védelmi miniszter kíséretében.

Stoltenberg a Wagner-lázadással kapcsolatban jelezte: a NATO figyelemmel követi az oroszországi helyzetet, de a zendülést orosz belügynek tekintik. A főtitkár szerint a hétvégi események újabb bizonyítékai annak a „hatalmas stratégiai hibának”, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna megtámadásával elkövetett. Stoltenberg egyúttal Ukrajna további támogatásának fontosságát hangsúlyozta.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!