Mégsem zárták le a lázadó Prigozsin elleni nyomozást

2023. június 26. – 12:08

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az orosz elnök szóvivője egyértelműen kijelentette, hogy az Ukrajnában a megszálló orosz erők oldalán harcoló zsoldossereg vezetője által indított szombati lázadás után megkezdett nyomozást lezárták, úgy tűnik, mégis nyitva van az ügy az árulással vádolt Jevgenyij Prigozsinnal szemben – írta a Kommerszant.

A lap szerint a legfőbb ügyészség azonban csak technikai okokból tarthat ott, hogy az ügy nincs lezárva, egyszerűen ennek hivatalos lebonyolításához nem volt elég idő. Igaz, ennek politikai üzenete is lehet a Putyinnal formálisan nem, de a védelmi miniszterrel nyíltan szembefordult Prigozsin felé, jelezve, hogy az országba ne próbáljon visszatérni. A Kreml által bejelentett megállapodás szerint – amelyet hivatalosan a belarusz elnök hozott tető alá – Prigozsin Minszkbe távozott.

Hiteles információ azonban továbbra sincs a kegyvesztett hadúr hollétéről.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!