Van egy drótkötélpálya a lezuhant magyar honvédségi helikopter útvonalán, de szerepelt a térképen

2023. június 21. – 18:55

Van egy drótkötélpálya a lezuhant magyar honvédségi helikopter útvonalán, de szerepelt a térképen
A horvátországi Čikola-kanyonban történt helikopter-baleset helyszíne – Fotó: MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A napi gyakorlatozásról a repülőtér felé tartott a Magyar Honvédség Airbus H145 típusú helikoptere, amely szerdán zuhant le Horvátországban, a Čikola folyó kanyonjában, derült ki Mario Banožić horvát védelmi miniszter sajtótájékoztatóján, írja a Telegram portál. A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kiképzés előtt az összes repülési térképet frissítették, és a pilóták ezek alapján tájékozódtak, így tudták, hogy hol kell antennákra, szélerőműre vagy távvezetékre számítaniuk.

Az Index.hr nevű horvát hírportál értesülése szerint egy úgynevezett zipline-pálya drótkötelébe akadhatott be a magyar katonai helikopter, és ez okozhatta a két halálos áldozatot követelő balesetet. Banožić ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pilótáknak 300 méternél alacsonyabb repülési magasság esetén fokozott óvatossággal kell navigálniuk, számítaniuk kell a váratlan akadályokra, és mindent meg kell tenniük, hogy kikerüljék azokat, de ez a kötélpálya és a fölötte húzódó távvezeték is szerepelt a térképeken.

Mint azt korábban megírtuk, a Magyar Honvédség 86. Kiss József Helikopterdandár helikoptere zuhant le Horvátországban. A történekkel kapcsolatban tartott szerdai sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, hogy egy évek óta rendszeresen ismételt kiképzésen vettek részt az áldozatok, akik „részben az adott gyakorlattípusban nagy tapasztalatú, részben az erre vonatkozó kiképzés alatt álló katonák” voltak.

A miniszter szerint magyar szakértők is vizsgálják majd a baleset körülményeit, és a helyszínre tart dr. Böröndi Gábor altábornagy. Szalay-Bobrovniczky Kristóf egy horvát–magyar vizsgálóbizottság közös ülésén vesz részt hamarosan, várhatóan a minisztérium este újabb részleteket közöl majd a balesetről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!