Ha magadról sem tudsz gondoskodni, hogyan lennél képes valaki másról? – még mindig nem szűnt meg az EU-ban a kényszersterilizálás

Cristina Parederónak gyakran mondogatta az édesanyja, hogy ő egy „nem normális”, „furcsa” ember, és senki nem fogja szeretni. 18 éves korában diagnosztizálták Asperger-szindrómával. A fiatal madridi nőnek a diagnózis megkönnyebbülést jelentett, hiszen évekig küzdött azért, hogy rájöjjön, mi okozza a nehézségeit. Szüleinek viszont sokkoló volt a tény, hogy a lányuk az autizmus egyik formájával él, és nem is értették meg a diagnózist. Onnantól kezdve, hogy az orvosok kimondták: Asperger, nem bíztak benne, hogy lányuk képes ellátni magát, és úgy döntöttek, jobb, ha a művi meddővé tételt választják. Szülei és háziorvosa erős nyomást gyakoroltak Cristinára, hogy sterilizáltassa magát, ő pedig engedett a nyomásnak.

Egész Európában probléma, pedig lenne rá megoldás

Bár a kényszersterilizációt tiltja az Isztambuli Egyezmény, mégis csak kilenc uniós ország (Svédország, Írország, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Szlovénia, Lengyelország, amelyekhez Spanyolország most csatlakozott) kriminalizálta azt. A Human Rights Watch 2019-es jelentése hangsúlyozta az ügy fontosságát, de a legtöbb kormány nem tette meg a megfelelő lépéseket a változás érdekében. Július 7-én az Európai Parlamentben is napirendre kerül majd a téma, amely szinte kizárólag a nőket érinti. A határozat minden tagállamra nézve kötelező érvényű lenne, de később az Európai Tanácsnak még meg kell szavaznia.

Az Európában végrehajtott kényszersterilizációk száma ismeretlen, mivel a kérdés mindig is tabu volt. Nincsenek hivatalos adatok, amelyek fényt deríthetnének rá. Portugália lesz az első ország, amely hivatalos adatokat gyűjt a kényszersterilizációkról, miután az ottani parlament megszavazta, hogy tanulmányt készítsenek a fogyatékossággal élőkkel szembeni erőszakról.

Fiala-Butora János, aki fogyatékossággal élők jogairól oktat az írországi Galwayi Egyetemen, azt mondta, a kényszersterilizáció egy Európa-szerte fennálló probléma. A problémakör szerinte két csoportra osztható.

Az egyik a családjukkal élő értelmi fogyatékos lányok helyzete, akiknél akkor merül fel először ez a kérdés, amikor elkezdenek menstruálni és érdeklődni mások iránt. Ilyenkor a gondnoksági rendszer miatt egyes országokban a családjuk is dönthet úgy, hogy a művi meddővé tétel lehet a legjobb megoldás. „Ez a probléma mindenütt létezik. Ha anyuka-apuka úgy gondolja, hogy a kislányuk nehezen kezelhető, ha nem tudják kontroll alatt tartani, és azt hiszik, hogy a fogamzásgátlás nem opció számukra, akkor merül fel a sterilizálás lehetősége” – mondta a Galwayi Egyetem előadója.

A másik terület, ahol a szakértők visszaéléseket tapasztalnak, az intézetek. „Az intézetek részesei a problémának – hangsúlyozta Fiala-Butora. – Vannak nagyon rossz helyzetben lévő intézetek, ahol az erőszak is jelen van. És az sem példa nélküli, hogy akit nem tudnak kényszer-fogamzásgátlás alá vetni, azt sterilizálják.”

Az Írországban élő Fiala-Butora szerint a probléma a gondnoksági rendszerben gyökerezik, amely „arra a szemléletre épül, hogy a fogyatékos emberek nem képesek dönteni a saját ügyeikben”. „A jogtudományban van erre jó megoldás, amelyet támogatott döntéshozatalnak hívnak. Ez azt jelenti, hogy nem az ember helyett hozunk döntéseket, hanem a támogatója segít neki meghozni azokat. Segít neki elmagyarázni az adott helyzetet úgy, hogy lássa az opciókat.” Fiala-Butora kiemelte, hogy hosszú távon a fogyatékos emberek autonómiájának növelése azzal jár, hogy a szexualitásukhoz is megváltoztatjuk a társadalom hozzáállását, és nem tabusítjuk azt. ‚,Nekik is ugyanolyan igényeik vannak vagy éppen nincsenek, mint másoknak” – tette hozzá.

A gyerekeid ugyanolyan betegségben szenvednének, mint te

‚,Az igazság az, hogy elég traumatikus élményként emlékszem vissza a gyerekkoromra. Nem tehettem szabadon, amit szerettem volna. A szüleim olyan emberként tekintettek rám, aki képtelen önállóan ellátni magát. Nem bíztak bennem” – mondta Paradero.

Cristina ma már 33 éves és egy civil szervezet aktivistájaként dolgozik, amely a fogyatékossággal élők jogaiért küzd, emellett pedig újságírást tanul. Azt mesélte, a szülei minden olyan viselkedést igyekeztek elfojtani benne, amely egy kicsit is eltér a „normálistól”. Ebbe a szexualitás is beletartozott, amelyet családja tabuként kezelt. Cristina abban az egyesületben találkozott párjával, amelynek jelenleg is tagja. Amikor szülei megtudták, hogy a pár között intim viszony alakult ki, megtiltották, hogy találkozzon a férfival, és megfenyegették, hogy nem lakhat többé a házukban.

„Nekem és a partneremnek ez volt a legcsodálatosabb dolog, amit valaha átéltünk. Nem voltam hajlandó ezt feláldozni. Megmondtam a szüleimnek, hogy nem fogok szakítani a párommal. Láthatóan nem erre a válaszra számítottak.”

Egy hét múlva a család közölte Cristinával, hogy szerintük az lenne a legjobb, ha elköttetné a petevezetékét. „Mivel szexuális életet élsz, védekezned kell" – mondták a fiatal lánynak. „Teljesen ledöbbentem, amikor ezt közölték velem” – mondta Cristina. A szülők azt mondták lányuknak, hogy ennek a beavatkozásnak csak előnyei vannak: rendszeres és kevésbé erős menstruáció, védelem a petefészekcisztáktól. „De ami igazán meggyőzött, az az volt, hogy mondogattak egy mondatot, ami az évek során beleégett a fejembe, és amit folyamatosan ismételgettem, mind másoknak, mind magamnak: »Cristina, felelőtlenség lenne, ha a biológiai gyermekeid ugyanolyan betegségben szenvednének, mint te«. Természetesen az Asperger-szindrómára utaltak. A szüleim úgy vélték, beteg vagyok, mert Aspergerem van.”

Az Igazságügyi Főtanács adatai szerint Spanyolországban 2020-ban 28 esetben hoztak döntést a bíróságok fogyatékossággal élők kényszersterilizálási ügyében. 2020 decemberétől ezt a gyakorlatot betiltották, de az ezt megelőző tíz évben 932 ilyen bírósági eljárás indult. Ezek a számok azonban nem tükrözik a valóságot. Emberjogi szervezetek arra hívták fel a figyelmünket, hogy rengeteg sterilizációs beavatkozást nem törvényes úton hajtanak végre, ezeket pedig gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni.

Egy bólintás elég ahhoz, hogy mi tudjuk, mi a dolgunk

Magyarország egyike azoknak az EU-s országoknak, ahol a fogamzásgátlás a bentlakásos intézményekbe való felvétel feltétele lehet. A Journalismfund hat hónapos kutatás során összegyűjtött adatai (amelyeket a Fővárosi Törvényszéktől igényeltünk) azt mutatják, hogy Magyarországon összességében véve nem sok nő esik keresztül a művi meddővé tétel invazív eljárásán. A 2021-es évben hatvannégy nő esett át ezen az eljáráson, szemben a 2017-es évvel, amikor ez a szám 352 volt. A hivatalos számok évről évre csökkenő tendenciát mutatnak.

Jogvédő szervezetek szerint viszont ha a kényszersterilizálás nem is, a kényszer-fogamzásgátlás még mindig jelenlévő és nagyon is gyakori probléma hazánkban. A civil szervezetek jelentése szerint azonban a fogyatékossággal élő nők és lányok helyzete és reprodukciós jogaik nem érdeklik a magyar társadalmat.

A hazai törvények szerint cselekvőképtelen személy művi meddővé tétele csakis jogerős bírósági határozat alapján végezhető el, ha „más fogamzásgátlási módszer alkalmazása nem lehetséges”, és a cselekvőképtelen személy nem alkalmas egy gyermek felnevelésére, a gyermek súlyos fogyatékosságban szenvedne, a beavatkozás a személy akaratával nem ellenkezik vagy veszélyeztetné az egészségét. A művi meddővé tételt a cselekvőképtelen személy törvényes képviselője kezdeményezheti a gyámhatósággal együtt. Az esetek többségében ez is történik, szinte mindig a törvényes képviselő kezdeményezi a beavatkozást.

Gurbai Sándor, a Validity Alapítvány munkatársa felhívta a figyelmet a törvény azon hiányosságára, hogy a bírónak meg kell hallgatnia a fogyatékos nőt, de nincs meghatározva, hogy ezt hogyan kell megtennie. Egyes esetekben az érintett beleegyezésére sincs szükség: ha például a fogyatékossággal élő személy szó nélkül ül, a beleegyezést természetesnek veszik. Ráadásul van egy kiskapu a törvényben: azokban az esetekben, amikor a terhesség veszélyezteti az illető életét, a bíró nem köteles hozzájárulást kérni. Gurbai azt is kiemelte, hogy furcsa, hogy egy olyan intézményben, ahol több száz fogyatékossággal élő személy van, nincs egyetlen terhesség sem.

„A kényszerített fogamzásgátlás a szabály. Ez nincs leírva a bentlakók által aláírt szerződésben, de van egy szóbeli megállapodás. Ha nem, akkor nem vesznek fel”

– tette hozzá.

Magyarországon a megkeresett intézmények közül a tordasi volt az egyetlen, amely nyitott volt arra, hogy látogatást tegyünk náluk és interjúkat készíthessünk az ott dolgozókkal és a bentlakókkal. A tordasi intézet más szempontból is a kivételek közé tartozik: a pároknak itt engedélyezett, hogy egy szobában élhessenek. ‚,Ebben az intézményben abszolút támogatott, hogy a párok együtt lakjanak. Mint ahogy a családtervezés vagy éppen a negatív családtervezés, tehát a fogamzásgátlás lehetőségének megválasztásában is igyekszünk mindenkinek segíteni abban, hogy egy támogatott döntéshozatal során saját maga hozhasson döntéseket. De tágabb aspektusban azt gondolom, hogy már a felvilágosítással probléma van" – mondta Inotay György, az intézmény vezetője.

Az intézmény egyik ápolónőjével, Bartók Melindával is beszélgettünk, aki több mint 20 éve dolgozik Tordason. Elmondta, hogy az elmúlt két évtized során mindössze 14 esetben történt művi meddővé tétel nőknél az intézményben – mind egészségügyi okokból. ‚,Az elmúlt húsz évben bent élő hölgynek nem született gyereke, viszont négy olyan hölgy költözött be, akiknek korábban született gyerekük. Abortusz nem volt egy sem” – mondta Bartók. Hangsúlyozta, hogy tudomása szerint senkit nem kényszerítettek a sterilizációra, így mind a 14 nő beleegyezését adta a műtéti eljáráshoz. ‚,Úgy tudom, hogy Nyugat-Európában ilyen nincs, ami Magyarországon, hogy a sterilizáció úgy történik, hogy maga az érintett hölgy akár gondnokság alatt van, akár nem, bent van vagy egyedül, vagy a gondnokával, nélküle nem születik erről döntés. Ez egy 7-8 alkalmas találkozás a nőgyógyászattal, mire megtörténik a sterilizáció” – tette hozzá.

A nővér azt mondta, hogy nem ért egyet Inotay ‚,lelkes gondolatával”, miszerint egy értelmi fogyatékos házaspár egy bentlakásos intézményen belül nevelhessen gyermeket. Szerinte a legjobb megoldás ilyen esetben vagy a fogamzásgátlás, vagy ha nevelőszülőknél helyezik el a gyermeket, de így is tarthatja a kapcsolatot az intézetben élő biológiai szüleivel. ‚,Ezzel kapcsolatosan nekem vannak félelmeim, mert társadalmilag mi nem tartunk ott, hogy annyira elfogadóak legyünk. Ha egy kisbaba egy pszichiátriai intézetben növekszik, eleve hátránnyal indul az életben. El se tudom képzelni, hogy egy hároméves kisgyerek óvodába megy, és megkérdezik, hogy hol lakik. Én egyébként azt támogatom, hogy minél hamarabb találja meg a helyét a kinti világban.”

Bartók hangsúlyozta, hogy gyakran az intézmények végzik el a szexuális felvilágosítást, mivel a szülők ezt sokszor nem teszik meg. Ilyenkor pedig a fogamzásgátlás fontosságát hangsúlyozzák. ‚,Nyilván afelé tereljük a beszélgetést, hogy ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem tehetjük meg azt, hogy nem vettük észre, hogy egy fiú meg egy lány közeledik egymáshoz. Erről tájékoztatjuk őket, és ők pontosan tudják, hogy egy bólintás elég ahhoz, hogy mi tudjuk, hogy mi a dolgunk. Ilyenkor végigjárjuk ezt a folyamatot, nőgyógyászati vizsgálatra visszük, ott pedig felírják a fogamzásgátlót” – mondta a nővér.

Azon a februári napon, amikor az intézményben jártunk, farsangi ünnepséget tartottak, és szinte minden beteg jelmezt viselt. Egy idős házaspár, Harczos Tibor és Nagy Piroska beengedett minket a plüssállatokkal díszített szobájukba: szerelmük történetéről és közös mindennapjaikról meséltek. Bevásárlásokról, sétákról és biciklitúrákról a közeli városba.

Piroska és Tibor 1986 óta alkotnak egy párt, huszonhárom éve élnek együtt Tordason. Tibor minden évben Valentin-napon ajándékokkal lepi meg Piroskát, és bárkinek egyértelmű, aki találkozik velük: a mai napig nagyon szeretik egymást. Egy dolog azonban sosem merült fel a kapcsolatuk során: hogy családot alapítsanak. ‚,Ha nem lettünk volna intézetben, akkor talán. De egy intézetben nem lehet gyereket nevelni” – visszhangozták a nővér szavait. Az 58 éves Piroskának ma már nincs szüksége fogamzásgátlásra, de korábban mindennap szedte a tablettákat, amelyeket az intézetben kapott.

Környei Kristóf, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Egyenlőségprojektjének munkatársa szerint a fogyatékossággal élőket gyakran elnyomják a nekik fenntartott bentlakásos intézményekben. Az a kérdés pedig, hogy szeretnének-e gyereket, fel sem merül, hiszen legtöbbször őket magukat is gyerekként kezelik.

Segítséggel, támogatással megoldható lenne

Marie Rabatel iszonyatosan túlterheltnek érezte magát gyermeke születése után. Nem tudott vele mit kezdeni, hogy amint betette a kisfiút a kiságyba, a csecsemő folyamatosan csak sírt. Bűntudat emésztette, mert nem tudta, hogyan nyugtassa meg újszülött gyermekét. Marie autizmussal él.

A 48 éves lyoni nő úgy érzi, hogy kettős mércét alkalmaznak vele szemben, és diszkriminációval szembesül, amikor az anyasággal kapcsolatos problémáiról beszél. Pedig a fent leírt, álmatlan, stresszes éjszakákat szinte minden új édesanya átéli.

„Ha egy anya elfelejti az egyik adag tejet, azt mondják neki, hogy ez normális, túl van terhelve, mert most lett anya. De ha én elfelejtem, akkor a fogyatékosságomra fogják.”

Az orvosok azt mondták Marie-nak, hogy meghatározott órákban etesse meg a babáját, és ő ezt minden alkalommal meg is tette, annak ellenére, hogy volt, hogy a kisfiú nem volt éhes. A merev rutin kialakítása segített Marie-nak a mindennapokban, persze a baba nem mindig követte ugyanezt a precíz napirendet, ami elsőre nehézségeket okozott az édesanyának, és nem tudta, miért nem működik minden óraműszerűen, ha követi a kórházban kapott utasításokat.

„Az első hónapokban a férjem gondoskodott róla, egyszerre apaként és anyaként viselkedett. Ő volt az, aki megfürdette, és éjszaka felkelt, hogy megetesse”. Ez a támogatás tette lehetővé, hogy anyává váljon, és megtanulja megérteni a baba szükségleteit. Az a nap, amikor a gyermeke elkezdte őt anyának szólítani, a kapcsolatuk legkedvesebb emléke lett.

Marie fia, Antoine ma már 18 éves, és egy másik régióban kezdte meg tanulmányait, de hétvégente mindig hazalátogat. Azt meséli, voltak helyzetek, amikor jót tett, hogy a szülei mellett egy pszichológushoz is tudott fordulni.

„Nem tudtam, mi az a barát, így nem tudtam elmagyarázni neki, hogyan kell szocializálódni. A pszichológus segített neki barátokat szerezni és megnyílni az emberek előtt” – mondta Marie. Antoine-nak azonban a kisebb nehézségek ellenére nem volt semmi szokatlan az édesanyjában: „Ő az, aki mindig itt volt nekem, így nekem ez normális. Soha nem gondolkodtam azon, hogy vajon fogyatékossággal él-e.”

„A környezet az, ami miatt fogyatékosnak érzed magad” – tette hozzá Marie. Szülei támogatták, amikor férjhez ment és terhes lett Antoine-nal.

„Nagyon örültek nekem. Soha senki sem mondta a környezetemben, hogy nem tudom megcsinálni”.

Ezért nem gondolta soha, hogy nem lesz képes felnevelni a fiát. „Volt bátorságom segítséget kérni anélkül, hogy attól féltem volna, hogy elveszik tőlem a gyermekemet. Segített a szociális szolgálatok rendszeres látogatása, a gyermekorvosi rendelések, valamint a családom és a barátaim is”.

Szerető családdal, a megfelelő szakemberek segítségével és a stigmák megszüntetésével valóban teljes értékű életet élhetnének azok is, akikről a társadalom egy része még mindig azt gondolja, nincs joguk édesanyává válni.

A cikk a Journalismfund Europe támogatásával jött létre.