Nem érti az északi bojkottot a világ egyik legnagyobb csokicége, a Pilóta keksz gyártója

2023. június 17. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

Az élelmiszerekre nincsenek szankciók, így sokan ott maradtak a piacon, az amerikai Mondelez nem érti, hogy ezt miért pont neki róják fel.

Ha olyan márkákat említünk, mint a Pilóta keksz, a Milka, a Toblerone, az Oreo, vagy a Cote d’Or, talán nem gondolnánk, hogy ezek egy hatalmas amerikai édességgyártó tulajdonában vannak. Pedig a Mondelez amerikai cég, egészen pontosan chicagói, csak éppen 150 országban van jelen, és ér el megdöbbentő 10 ezer milliárd forintos forgalmat (dollárban ez majdnem 30 milliárdot jelent). Ez a Mars-Wrigley, a Ferrero, a Nestlé, vagy a Lindt szintje, és mivel Ázsiában nem olyan népszerű a csoki, ebben az ágazatban még nincsenek mindenkinél hatalmasabb kínai gyártók, Ázsiát inkább csak japán és koreai üzemel képviselik a legnagyobbak között.

Igen ám, de mint a Reuters cikke írja, a globális jelenlétnek hátrányai is lehetnek. Az északi (svéd, norvég) fogyasztók ugyanis azt sérelmezik, hogy a Mondelez nem vonult ki az orosz piacról. Ezért bojkottra szólították fel a skandináv fogyasztókat. A Mondelez International európai elnöke viszont teljes értetlenségét fejezte ki, mondván rengeteg márka tartott fenn orosz értékesítést, nem érti, hogy miért ők kerültek célkeresztbe, ugyanakkor mivel a skandináv piacot nagyon fontosnak tartja, elmondta, hogy mennyi mindent tettek már és kilátásba helyezte, hogy cégjogilag szétválasztják az orosz és más operációkat.

Vinzenz Gruber az alkalmazottaknak csütörtökön megküldött „jegyzet az északi országokról/Oroszországról” című feljegyzésében a dolgozóknak írt a skandináv vállalatok által kezdeményezett bojkottokról. Az északi országokban uralkodó nyomást „kihívásnak” nevezte, és „mélyen elszomorította, ami az ottani márkákkal történik”. két híres márkára gondolhatott elsősorban, a Marabou Svédországban népszerű, a Freia pedig Norvégiában.

„Ha valaki belenéz a legtöbb szekrénybe, sok olyan élelmiszer- és italgyártó cég termékét láthatja, amelyek nem hagyták el Oroszországot.”

– írta, de Gruber nem hivatkozott konkrét márkákra.

„Ha bojkottálnák az összes olyan márkát, amelyek anyavállalatai Oroszországban tevékenykednek, élelmiszer-ellátási probléma merülne fel”

– vélte.

A bojkott akkor indult, amikor az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség a „háború nemzetközi szponzorának” nevezte a Mondelezt, amiért folytatta áruinak oroszországi értékesítését. A Mondelez ezt joggal sérelmezte, hiszen az élelmiszerekre semmilyen nemzetközi szankció nem vonatkozik, ráadásul a cég csokoládéval foglalkozó riválisai, mint például a Nestlé szintén dolgoznak Oroszországban.

A Mondelez azért már közölte, hogy csökkentette tevékenységeit, illetve hirdetési kiadásait Oroszországban, és már új tőkebefektetéseket sem kezd ott.

A cég ugyan azt közölte a Reutersszel, hogy nem hoz nyilvánosságra országszintű értékesítési, import- és exportadatokat, de a lap vámforgalmi adatok alapján azt írja, hogy a háború kirobbantása óta az amerikai társaság oroszországi értékesítése emelkedett.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!