Bő egy év után távozik a CNN fejese

2023. június 7. – 17:22

frissítve

Bő egy év után távozik a CNN fejese
Chris Licht – Fotó: Chris Delmas / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhárom hónap munkaviszony után távozik a posztjáról Chris Licht, a CNN vezérigazgatója – írja a BBC.

Licht munkájával nem volt túlságosan elégedett a hírcsatorna anyacége, a Warner Bros Discovery: a nézettség csökkent, Licht túlságosan sok bennfentes információt osztott meg egy vele készült portrécikkben, és a cégen belül, illetve kívül is kifejezetten rossz volt a megítélése annak a beszélgetésnek, amit az előző elnökkel, Donald Trumppal szerveztek.

A konglomerátum feje, David Zaslav szerint „a dolgok nem úgy működtek, ahogy szerették volna,” és kijelentette, hogy ezért vállalja a felelősséget.

Trump az elnöksége alatt gyakran fake newsnak nevezte a CNN-t, a csatorna pedig sokszor kritikus volt az elnökkel, Zaslav kimondott célja volt, hogy megváltozzon a a hírcsatorna hangvétele és stílusa.

Licht akkor került a CNN élére, amikor egyesült a Discovery és a WarnerMedia, az utóbbi a hírcsatorna mellett az HBO jogtulajdonosa is volt.

Lichtet egyelőre egy bizottság váltja a cég élén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!