Kegyelmet kapott az a nő, akit tévesen ítéltek el gyerekei meggyilkolásáért Ausztráliában

2023. június 5. – 07:59

Kegyelmet kapott az a nő, akit tévesen ítéltek el gyerekei meggyilkolásáért Ausztráliában
Kathleen Folbigg a bíróságon 2004-ben – Fotó: Anita Jones / Fairfax Media / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Ausztráliában húsz év után szabadon bocsátották a börtönből azt a nőt, akit négy gyereke meggyilkolása miatt ítéltek el. Egy vizsgálat ugyanis alátámasztotta Kathleen Folbigg vallomását, miszerint a gyerekek természetes úton haltak meg.

Az esetről korábban a Telex is beszámolt: márciusban írtuk meg, hogy genetikai vizsgálatok bizonyíthatják a 2003-as bírósági ítélet szerint 1989 és 1999 között négy gyermekét megfojtó asszony igazát. Folbigg már tizennyolc évet letöltött a 30 éves börtönbüntetéséből, amikor 2021 márciusában kilencven szakember a felmentését kérte, miután modern genetikai vizsgálatok után arra jutottak: mind a négy gyereknél genetikai problémák merültek fel a halál előtt, és a boncolás egyik gyereknél sem utalt arra, hogy megfojtották.

A vizsgálat szerint a négy gyerek közül kettő egy szívleállást okozó, CALM2-G114R elnevezésű genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén eredetű rendellenesség miatt. A vizsgálat szerint ezek után legalábbis kétséges, hogy az asszony megölte volna negyedik gyermekét.

A 2003-ban elítélt Folbiggnak Új-Dél-Wales állam főügyésze, Michael Daley adott kegyelmet, bejelentésében pedig kiemelte, hogy a lépés azt mutatja, az ország igazságszolgáltatása jól működik. Hozzátette: a történteket látva képtelenség nem együttérezni Kathleen és Craig Folbigg-gal – írja az MTI.

A feltétel nélküli kegyelem nyomán Folbigg azonnal szabadon távozhatott, az ítéletet azonban nem semmisítik meg.

Folbigg eredetileg 40 év börtönbüntetést kapott, melyet 2005-ben 30 évre csökkentettek. Így 2033-ban szabadult volna, kegyelmet pedig legkorábban 2028-ban kérhetett volna.

Az asszony végig tagadta bűnösségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!