Putyin hivatalosan is felmondta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződést

2023. május 29. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés felmondásáról szóló törvényt, írja az MTI. Igaz, ahogyan arról korábban írtunk, a lépés inkább szimbolikus jellegű, miután Oroszország már 2007-ben felfüggesztette részvételét az 1990-ben megkötött szerződésben, 2015-ben pedig már azt is bejelentette, hogy kilép belőle.

Május 10-én tett közzé Putyin rendeletet arról, hogy induljon el hivatalos eljárás is a kilépésről. Szerintük ugyanis a szerződés, amely a hidegháború után a hagyományos erők kiegyensúlyozását célozta, de facto értelmét vesztette, miután a 2000-es évek elejére a NATO tagjaivá váltak olyan volt szovjet tagállamok, mint Észtország, Lettország és Litvánia, valamint olyan, az egykori Varsói Szerződéshez tartozó országok, mint Bulgária vagy Románia.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!