Alig három ember tudhatja, mikor indul pontosan az ukrán ellentámadás

2023. május 29. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

Csak néhány, talán három ember tudja, pontosan mikor fog megindulni a régóta tervezett ukrán ellentámadás, erről beszélt a Guardian szerint Kosztantin Vascsenko, az ukrán védelmi minisztérium államtitkára a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai fórumon. Azt is hozzátette, hogy az ellentámadásnak nemcsak katonai, hanem diplomáciai és információs vetülete is van. Arra is utalt, hogy a lebegtetés egyik célja pszichológiai az oroszokkal szemben. Vascsenko sem tudja a pontos időpontot, csak azt, hogy a „közeljövőben” lesz.

Olekszij Danilov, az ukrán Biztonsági és Védelmi Tanács titkára szombaton arról beszélt a BBC-nek, hogy Ukrajna kész elindítani „holnap, holnapután, vagy akár egy héten belül” a hónapok óta tervezett ellentámadását az oroszok által megszállt területekért. Danilov szerint akkor fognak támadni, amikor a parancsnokok úgy látják, hogy „a háború adott pontján elérhetik a legjobb eredményt”.

Rácz András Oroszország-szakértő a Telexnek adott helyzetértékelésében arról beszélt, hogy június elején várható leghamarabb ukrán részről az ellentámadás, de valószínűleg ennek sem lesz egy konkrét startpontja.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!