Már a Lidlben és Aldiban is lehet erkélynapelemet venni Németországban, nálunk tilos használni

2023. május 26. – 10:32

Másolás

Vágólapra másolva

A Lidl egy hete kezdte el árulni az erkélynapelemeket Németországban, az Aldi Nord pedig júniustól kezdi ezt el (utóbbi nem az a cég, ami Magyarországon is van), írja a G7.

Ez azt jelenti, hogy az emberek a nagybevásárlás közben egy erkélynapelemet is beszerezhetnek maguknak. Ez egy olyan, pár panelből álló lakossági napelemes minirendszer, ami viszonylag olcsó, egyszerű, és alacsonyabb lesz tőle a villanyszámla.

Használata rém egyszerű: az ember kiteszi az erkélyre, bedugja a konnektorba, és ha süt a nap, akkor az egy saját átalakítón keresztül áramot ad a lakás hálózatának. Így lesz olcsóbb a számla. A német Lidl szerint évi 100 kilowattóra áramot lehet vele megtermelni, de két panellel már évi 200-at, és így tovább. Az Európai Unió országaiban 600-800 wattos teljesítményig ezeket a napelemeket nem kell engedélyeztetni, csak bejelenteni.

Bécsben már önkormányzati lakásokra is ilyet szereltetnek, közben Magyarországon tilos ilyet használni. A Lidl a G7 megkeresésére azt írta, „jelenleg Magyarországon a termék forgalmazása jogszabályi okok miatt nem lehetséges”. A magyarországi áramszolgáltatók általános szerződési feltételei szerint ugyanis aki ilyen áramtermelő készüléket dug a konnektorba, azt figyelmeztetés után akár le is kapcsolhatják a közműhálózatról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!